Nyolc év letöltendőt is kaphat a CS:GO skineket lopó cseh scammer

Nyolc év letöltendőt is kaphat a CS:GO skineket lopó cseh scammer

Szerintetek jogos lenne a szigorú büntetés?

Ahogy a játékunkat megkeserítő csalók, úgy a különböző CS:GO-s javainkra pályázó scammerek, tolvajok is sok játékos életét keserítették már meg. Túlzás nélkül jelenthetjük ki, hogy ma már CS:GO skinek cserélgetéséből is meg lehet élni, rövidtávon mindenképpen.

A kockázat viszont itt is nagy, elég ha csak arról beszélünk, hogy hányan próbálják átverni a tisztességesen kereskedő játékosokat. Csehországban egy egészen extrém példa került most napvilágra. Egy névtelen illető körülbelül 1200 dolláros kárt okozott egy játékosnak, miután egy kés elcserélése után emberünk nem fizette ki annak árát. Az előleget online fizette a pórul járt cseh játékosnak, a megbeszéltek szerint az összeg maradékát személyesen rendezte volna, ám erre a találkozóra sosem került sor. Egy körülbelül 1400 dolláros késről beszélünk.
Az igazán megdöbbentő az, hogy ezért a cseh igazságszolgáltatás, akár 8 évnyi börtönbüntetésre is ítéltheti a tolvajt, feltéve ha elkapják. A nagy értékű, célzott lopás alapból sokat nyom a mérlegen, de jelenleg a koronavírus okozta rendkívüli állapotok miatt, még szigorúbb büntetésekre számíthatnak a bűncselekményt elkövetők Csehországban.

Nemrég másfél évnyi börtönt kapott egy hajléktalan férfi, 5db, egyenként körülbelül 170 forintért árusított pizzás péksütemény ellopásáért.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

borítóhoz használt kép: squeekly.com

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések