Közel 150 millió forintos forgalmat csinált CS:GO kinézetek cserélgetéséből

Közel 150 millió forintos forgalmat csinált CS:GO kinézetek cserélgetéséből

Mai napig reális bevételi forrás a CS:GO fegyverkinézetekkel való üzletelés. Kérdés, hogy ki vállalja be a kockázatot mindezért

153 dolláros fegyverkinézettel kezdte, mára 500 ezer dollárnyi értéket szedett össze csupán cserélgetésből egy trader. Az összegre egy baráti interjúban derült fény, amit egy kisebb YouTuber csatornáján találtunk. Korábban már írtunk arról, hogy milyen veszélyek fenyegetik a cserélgetőket, illetve arról is, hogy különböző bűnszervezetek arra használják steam piacát, hogy tisztára mossák pénzüket

Hogyan kezdted a cserélgetést és mi inspirált arra, hogy ilyen magas szinten űzd?

Láttam egy videót a CS:GO-ról, amiben észrevettem, hogy vannak skinek, arra gondoltam, hogy miként tudnék én is ilyet szerezni. Szóval elkezdtem játszani, majd dobozokat nyitogatni. Nagyjából 130-140 ládát nyitottam, mire sikerült késhez jutnom, ami egy Vanilla Falchion volt. Eztán soha többé nem nyitottam ládát. Később vettem egy Karambitot, de sajnálatos módon ezután bescammeltek, szóval ekkoriban nagyjából 500 dollár mínuszban voltam. Ez már 4 éve volt.

A scammelés mai napig probléma, de te ezután sem adtad fel.

Sőt, még egyszer csúnyán megjártam, de ezt most hagyjuk. Vettem egy M9 bajonettet, ami kb. 150 euró körül volt. Egy hónap alatt felmentem 1000 dollárig, majd három hónap alatt 5000 dollárig. 

Pénzmosás a CS:GO-ban? - Lapít a Valve, pedig már tettek lépéseket

Pénzmosásra is alkalmas terep lehetett a CS:GO online piactere, ezért a Valve ennek megakadályozására beszüntette a kulcsokkal való kereskedelmet, így azokat tavaly október óta nem lehet továbbadni. A Financial Times szerint viszont, már rég pénzmosók terepévé vált a nyitott online piactér. A mai naptól a ládakulcsok nem hagyják el azt a felhasználói fiókot, ahol megvásárolták.

Egyedül a pénz motivált, hogy folyamatosan nagyobb és nagyobb értékű skineket szerezz?

Érdekes, de nem! Szeretem a CS-t, és jobb érzés különböző kinézetekkel játszani, főleg ha egyre szebbek és szebbek vannak a birtokodban.

A legeredményesebb hónapodban mennyi pénzt csináltál?

A visszaváltott skinek értéke körülbelül 24 ezer dollár volt, aminek egy részét visszaforgattam, másik részét befektettem. Olyan ez, mint a brókering. Emellett sajnos sokat szerencsejátékoztam is, amin inkább veszítettem, mint nyertem.

Hiába van nyár, a scammerek most sem lazítanak

Aki esetleg nem lenne tisztában a scam fogalmával: a szó jelentése átverés és a Counter-Strike-ban leginkább a skinekre irányulnak a kísérletek. Az alábbi cikkben bemutatjuk a scam/átverés legújabb fajtáira, hogy megismerjétek mi ellen kell védekeznetek nap mint nap. Hiánypótló anyag készült Zuth jóvoltából, aki a leggyakoribb scammelési módszereket dolgozta fel, megmentve titeket a csalódásoktól!

Összesen mennyit kerestél ebből az egészből?

Nehéz megmondani. Amikor jól ment az üzlet akkor ebből éltem. Lakást béreltem, autót és telefont vettem magamnak.

Ha csupán a tranzakciós listádat nézzük, akkor ott mennyi lenne?

Valamivel kevesebb mint 500 ezer dollár biztosan (ez mai értéken közel 150 millió forint lenne).

Hihetetlen! Mindezt hobbiból, ami abból indult, hogy megszerezd a legszebb skineket.

Volt egy év, amikor csak ezzel foglalkoztam, ez volt a munkám. Abbahagytam a sulit, nem jártam dolgozni, szociális életem se nagyon volt. Anyagilag viszont nagyon megérte.

Mi volt a legértékesebb fegyverkinézeted?

Volt egy alig használt Souvenir Dragon Lore AWP-m, amin volt egy PashaBiceps matrica is. Ezt a skint 10 ezer dollárért adtamel OPSkinsen. Egyébként ennél még van értékesebb skin is.

Mennyiben befolyásolt a 7 napos trade ban, ami a fiókokra került?

Engem már nem nagyon befolyásol, de általánosságban azért megérzik az átlagos felhasználók. A piac 50 százalékot zuhant azóta, ami óriási szám. Viszont látszik, hogy kezd éledezni újra ez az egész, ami főleg a kínai piacnak tudható be. Sok új ember, akik sok szép, új skint akarnak majd. Ez persze új csalókat és scammerekt is be fog vonzani.

A teljes interjú az alábbi Youtube videóban angolul megtekinthető. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!