Majort is megjárt törökök ellen lép ma szerverre a Budapest Five

Majort is megjárt törökök ellen lép ma szerverre a Budapest Five

Szurkoljuk ki együtt a győzelmet a Budapest Five-nak!

Azon, hogy a lengyel TPT csapat kiesett az A csoportból, senki sem lepődött meg, azon már annál inkább, hogy követte őket a Young Ninjas is. A sAw és a Nemiga voltak a csoportjuk legjobbjai, ők már biztosan ott lesznek a múlthéten kezdődött EDC 2. szezonjának rájátszásában. 

Ma a B csoporttal folytatjuk, ami már különösképpen érdekes nekünk, magyar CS:GO rajongóknak, hiszen ebben a csoportban kapott helyett a Budapest Five is. Tavaly az EDC első felvonásában a legjobb 8 közé jutott a csapat és egyelőre ez kell legyen a cél most is. Ki jutni a csoportból! Ami koránt sem lesz egyszerű.

Remek formában van mostanság a Budapest Five, ez kétségtelen, de ellenfeleinket sem kell féltenünk. Kapásból ott van például a Sangal, ahol a csapat magja 2018-ban még Majorön is járt a Space Soldiers színeiben.

És ha nem lenne elég az, hogy a törökök mostanában elverték többek között a Dignitast is, nézzünk rá a pályastatisztikáikra. Overpasst szerencsére nem játszanak, ahogy mi sem, Mirage-on pedig kifejezetten gyengék, ami jól jöhet a BP5 számára. A többi pályán viszont szinte fej-fej mellett áll a két csapat, jó eséllyel tehát egy izgalmas és szoros meccset látunk majd. A kérdés már csak az, hogy melyik pályán? Hiszen a nyitó meccs Bo1, ha tippelnünk kéne, akkor Train vagy Nuke lesz a kiválasztott, ezeken a pályákon közel egyenlőre erőviszonyokat mutatnak a statisztikák.
A Budapest Five nyitómeccsét délután 3 órától követhetitek az esport1tv-n, győzelem esetén pedig lesz egy Bo3-as mérkőzése is a csapatnak, ami nagyjából délután 4 órára lőhető be. A BP5 mérkőzései miatt a délutáni első BLAST Premier Spring meccset, a Vitality és a Complexity összecsapását az esport3tv csatornán közvetítjük.

Az EDC 2. szezonjának csoportjait itt találjátok.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!