Hirdetés

Gaming: Ennyi volt az Anthem, inkább más játékokat fejleszt a BioWare

Minden fejlesztést leállítottak az Anthem NEXT, azaz az Anthem 2.0 kapcsán.

Hirdetés

Egy nagyon komoly döntést kellett meghoznia a BioWare csapatának, akik az elmúlt évben azon dolgoztak, hogy elkészülhessen az az Anthem, amire a rajongók vártak. A 2.0-s verzió azonban sosem érkezhet meg a PC-kre, ugyanis Christian Dailey executive producer bejelentette, hogy leállítják a játék fejlesztését.

A hivatalos közleményben megköszönte a közösség visszacsatolásait, amelyek az elmúlt hónapokban tartották a lelket a fejlesztőkben. Ennek ellenére nem sikerült megvalósítani a terveket, amelyhez nagyban hozzájárult a COVID-19. A koronavírus miatt megváltoztak a munkakörülmények, valamint a csapattagok mentális állapota. A cég nem akarta, hogy stresszben dolgozzanak otthonról a fejlesztők, csak azért, hogy a vírus előtt megfogalmazott elvárásokat teljesítsék. A játékfejlesztés nem egyszerű feladat, ahogy azt a döntést is nehéz volt meghozni, hogy leállítanak mindent, ami az Anthem 2.0 fejlesztéséhez kapcsolódott. A felszabaduló erőforrásokat, valamint a fókuszt az új Dragon Age, Mass Effect játékokra helyezik át, valamint a Star Wars: The Old Republichoz még több minőségi frissítést szeretnének kiadni a jövőben.

Christian Dailey a bejegyzését azzal zárta, hogy köszöni a támogatást, amely átsegítette a BioWare-t a tavalyi éven, ami elképesztően nehéz volt számukra. Továbbra is számítanak a játékosok visszajelzéseire és javaslataira, amelyek segítenek abban, hogy még jobb játékok készülhessenek a stúdiónál.

Te játszottál már valaha az Anthemmel?

Hirdetés
Hirdetés
2 db hozzászólás
  • FunAttiCGamer 15 napja
    Örültem volna, ha az igéretek alapján kijavítják az anthem hibáit a 2.0-val és úgy gondolom nem voltam egyedül ezzel! (Tagja vagyok az anthemes face közösségnek.) Ezek után 2x is meggondolom vegyek-e bioware vagy ea játékot.. Ha veszek is, akkor minimum 3 hónapot várok vele és csak jó visszajelzések után szánom rá magam..
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés