Hirdetés

Gla1ve szerint a rájátszásban vissza tudnak majd vágni a CIS csapatoknak

Akár még egy Spirit vs Astralis döntő is összejöhet vasárnapra.

Hirdetés

Picit mintha az Astralis meg akarná előzni a vihart, a villámcsapást és az abból eredő tüzet ami elviszi a fél erdőt. Az IEM Katowice csoportköre nem úgy sikerült számukra, ahogy azt várták és könnyen lehet, hogy a rájátszás sem lesz túl fényes.

Ezért inkább útnak indították a hype vonatot tegnap Bubzkji szavaival, mik szerint teljesen más lesz a jövőben az Astralis hat emberes felállása. Nem sokkal később pedig gla1ve is megszólalt az IEM Katowice kapcsán, szintén azt sugallva, hogy talán nem ez a legjobb versenyük, "de majd legközelebb."

"Elég szomorú volt a Spirit elleni vereségünk, a meccs után egyikünk sem tudta mi is történt igazából. Azt hiszem csak egyszer szenvedtünk el ilyen súlyos vereséget, az is jó rég volt már. Általában nem az ilyen meccsek miatt emlékeznek ránk. Egy vagy két óráig csak beszélgettünk a meccsről, aztán leültünk, átnéztük a demót és próbáltuk megtalálni hol hibáztunk, hogy hol lehetünk jobbak legközelebb. Nem hiszem, hogy sok mindenen kellene változtatnunk, mert összességében így is elég kemények voltunk. Remekül játszottunk az EG és a mouz ellen és szerintem jók leszünk a VP ellen is, talán még a döntőig is eljutunk."

Ma délután már valóban a Virtus.pro ellen lépnek majd szerverre, méghozzá az IEM Katowice második negyeddöntőjében, amit természetesen élőben követhettek majd az esport1tv-n. Nem lesz egy könnyű meccs, ezt gla1ve is elismerte, aki szerint a CIS csapatok ereje a túlzott agresszivitásban rejlik.

"Meglehetősen agresszívan játszik mindegyik CIS csapat, T-ben és CT-ben is arra törekednek, hogy uralni tudják a pálya legnagyobb részét. Nekünk is ezt kell tennünk. Kell egy kis változtatás, ami a játékunkat illeti. Több gránátot kell például használnunk, nem kell körről körre kimentenünk azokat. Meglátjuk, hogyan működik ez majd a gyakorlatban."

Az IEM Katowice mai menetrendje:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
2 db hozzászólás
  • burdiii 1 hónapja
    vagy mégse
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés