Csúnyán lehaltak a FIFA 21 szerverei, de mostanra nagyjából helyrehozták azokat

Csúnyán lehaltak a FIFA 21 szerverei, de mostanra nagyjából helyrehozták azokat

Egy újabb hiba ütötte fel a fejét, és rég nem látott gubancot okozott, majd egy napig szinte használhatatlanok voltak a játék szerverei, de a fejlesztők, ha nagynehezen is, de fixálták a dolgokat.

A kérdés már csak az, hogy meddig? Sajnos az EA-nél ez egy nagyon fontos kérdés, ugyanis az elmúlt év is nagyjából üzemzavarokkal tarkított esztendőnek bizonyult. 2020-ban például egy FIFA verseny alatt adták meg magukat a szerverek, akkor kő, papír, ollóval döntötték el a továbbjutás kérdését. Azonban sajnos nem ez volt az egyetlen eset, amikor összeomlott a rendszer, tavaly több ízben is arról számolt be a FIFA direkt kommunikációs osztálya, hogy van valami bibi, és olykor még a FUT szolgáltatásait is le kell kapcsolniuk rövid időre.

Ez az év sem tart régóta, és most megint szétzuhatnak az EA szerverei, pedig nem is olyan régen bejelentették, hogy fejlesztéseket hajtanak végre az összes szerverparkjukon. Nem tudni, hogy haladnak a feladatokkal, de remélhetőleg, ha készen lesznek ezek megszűnnek majd vagy legalábbis jóval ritkábban fordulnak elő. Most még sikerült időben megoldaniuk a hibát, hiszen a legtöbb játékos már valószínűleg a hétvégi Weekend Leaguere készül, és nem lett volna jó egy botrányos start. Bár még mindig nem tudni mennyire lesznek stabilak a szerverek, hiszen az EA február 26-án hajnalban több, mint egy óráig piszmogott a javításokkal, majd miután elvégezték azt, jött is a jó hír, így újra lehet játszani és még az Ultimate Team is elérhető.

Ez azt jelenti, hogy mostantól megint "gond" nélkül belevethetik magukat a játékosok a FIFA 21-be, már csak bízni kell a szerverekben és az EA szakértelmében, akik mindig tudják mit csinálnak. Vagy mégsem?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!