3 CIS csapat is a legjobb 4 között van, de egyik sem a Na'Vi

Az Astralis és a Na'Vi is pakolni kényszerült tegnap.

A 2020-as IEM Katowice CS:GO versenyén a Na'Vi, a G2, az Astralis, a Fnatic, a Liquid és a 100 Thieves volt legjobb a hat között, ők jutottak be a rájátszásba. A tavalyi brigád becsületét már csak a Liquid mentheti meg, hiszen a 100 Thievesnek már nincs is CS:GO csapata, a Fnatic és a G2 be sem jutott a rájátszásba, az Astralis és a Na'Vi pedig a negyeddöntőkből hullottak ki.

Megjöttek a fiatal, feltörekvő CIS csapatok és bármennyire is készültek ellenük, gla1ve-ék és s1mple-ék is elvéreztek. Pedig a dán irányító külön kiemelte, hogy átvizsgálták a Spirit elleni meccsüket, sikerült rábukkaniuk a hibákra és arra is volt ötletük, hogy miként lehetnek eredményesebbek a Spirit, a Gambit és a Virtus.pro játékosaival szemben.

Ehhez képest, ha nem is tükörsimán, de a VP megnyerte az Astralis elleni negyeddöntőt. Három pálya kellett hozzá, de így szemmel látható volt, hogy mennyire mást stílust képvisel a VP játéka, mennyire más felállásokban tartják vagy éppen támadják be a lerakókat. Egyedül Trainen tudtak fellépni ellenük a dánok, Overpasson és Infernon könnyedén nyert a VP. Pedig nem volt rossz az Astralis sem, egyszerűen ez ellen az agresszív, pályakontrolra törekedő és a brutális aimra épülő játék ellen nem tudtak többet tenni.

Sőt, a Na'Vi még csak annyit sem tudott elérni, mint az Astralis. Overpasson még csak-csak, de Trainen egyetlen egy körig sem vezetett a Na'Vi. A hobbit vezette Gambit jött, látott és nemes egyszerűséggel lemosta a szerverről a HLTV 2. helyén tanyázó Na'Vit. 

Az igazi izgalmak viszont jó eséllyel még csak most jönnek. Kora délután eldől, hogy mire mennek egymás ellen a CIS nagyágyúk, az esti órákban pedig a Liquid bizonyíthat majd a Virtus.pro ellen. Természetesen a mai meccseket is élőben követhetitek majd az esport1tv-n.

Az IEM Katowice mai menetrendje:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!