Két játékosát is lecserélte a Heroic

Két játékosát is lecserélte a Heroic

Fejlődés vagy visszalépés a két új igazolás?

Kétségtelen, hogy a Heroic teljesítmény jócskán visszaesett azóta, hogy megnyerték a 2020-as ESL One: Kölnt amivel tavaly felértek a HLTV ranglista csúcsára is. Szépen lassan indultak el a lejtőn, most pedig ott tartanak, hogy a 9-12. helyen zárták az IEM Katowice CS:GO versenyét.

A dán játékosokat és csapatokat mindig is inkább a problémamegoldás híveiként ismertük, nem ők voltak az a típus, akik azonnal cserékhez folyamodtak. Most mégis ez történt, igaz nem volt ez olyan gyors döntést, mint amilyennek tűnik, hiszen az ESL One: Köln óta már öt hónap telt el, ez idő alatt pedig egyszerűen nem tudtak javítani az eredményeiken. 

B0RUP és niko volt a két legrosszabbul teljesítő Heroic játékos az elmúlt közel fél évben és szintén ők ketten azok, akik most kispadra kerültek. Nem kellett azonban sokáig várni az helyettesítőikre, a dán csapat azonnal leigazolta a MAD Lions két játékosát, sjuusht és refrezht. 

HUNDEN, sjuush és Bubzkji a 2019-es V4 Future Sports Festival színpadán

Előbbi játékos a Heroic supportja mostantól, utóbbi pedig a csapat entry fragjeiért felel majd. A Heroic következő megmérettetése az ESL Pro League 13. szezonja lesz, ahol hamar kiderül majd, hogy a két csere remek döntés vagy esetleg óriási hiba volt-e.

A Heroic teljes felállása:

  • Martin "stavn" Lund
  • Casper "cadiaN" Møller
  • René "TeSeS" Madsen
  • Ismail "refrezh" Ali
  • Rasmus "sjuush" Beck

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések