Íme a játék, aminek megvételét még a fejlesztőik sem javasolják

Íme a játék, aminek megvételét még a fejlesztőik sem javasolják

Ti játszottátok anno a The Sinking Cityt?

H. P. Lovecraft munkássága sok fejlesztő csapatot megihletett már, például az ukrán Frogwarest, akik 2019-ben tető alá hozták a The Sinking Cityt. Nem volt túl nagy hype a játék körül és persze nem is a friss trendek jegyében készült, így viszonylag kevés játékoshoz jutott el.

Pedig egy egészen remek horror sztorit játszhatunk végig, ám ha valaki most szeretné kipróbálni a játékot, akkor meglehetősen nehézkes lehet annak beszerzése. Főleg, hogy a fejlesztők most kerek perec kijelentették, senki se akarja megvenni a játékukat.

A sztori tavaly ősszel kezdődött, a játék akkor került le a boltok polcairól, a fejlesztők és a kiadó között pedig óriási jogi harc vette kezdetét. Ez még azóta is tart és a felek bizony nem félnek attól, hogy úton-útfélen keresztbe tegyenek egymásnak. A játék most visszakerült a Steam kínálatába, ám a Frogwares azt kéri, hogy senki se ruházzon be erre a változatra.  

Részleteket nem árultak el, de állításuk szerint a The Sinking City most is kapható változata nem az, amit ők készítettek. Rejtély, hogy ez mégis hogyan lehetséges, tényleg igaz-e vagy csak a kiadójuknak szerettek volna beszólni. Ha kíváncsiak vagytok, hogy milyen fogadtatásban részesült a játék anno, a PCGURU tesztjét ajánljuk.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!