Hirdetés

A világ 11. legjobb csapatának játékosa is VALORANTra vált

Nehéz helyzetbe került így az Evil Geniuses csapata.

Hirdetés

Lassan már nehéz fejben tartani az összes játékost, aki a CS:GO-t maga mögött hagyva inkább a Riot játékában, a VALORANTban látja a jövőjét. Csak, hogy néhány nevet említsünk, játékot váltott már steel, Hiko és nitr0 is. Ráadásul nem véletlen, hogy őket hoztuk fel, hiszen melléjük csatlakozott most egy újabb immáron ex-CS:GO profi.

Az Evil Geniuses egyik legstabilabb játékosa, a 20 éves Ethan "Ethan" Arnold tegnap jelentette be, hogy visszavonul a CS:GO profik közül és inkább a VALORANtban folytatja e-sportolói karrierjét. Ráadásul nem is akármelyik csapatban, hiszen a 100 Thieves-hez igazolt, ahol így már egy egészen díszes társaság állt össze.

Ethan 2019 szeptemberében csatlakozott az EG-hez, amikor is őt és társait kivásárolták az NRG kötelékéből. Azóta egyetlen egy cseréje sem volt a csapatnak, egészen mostanáig. Másfél év alatt számos kiemelkedő eredményt sikerült közösen elérniük. Kétszer is felértek a HLTV ranglista csúcsára, megnyerték a StarSeries & i-League 8. szezonját, ahogy a tavalyi cs_summit 6 NA és az ESL One: Köln NA versenyeket is.

Ethan a StarSeries & i-League 8. szezonjának kupájával és MVP díjával

2021 sem indult rosszul a csapat számára. A legjobb hat között bejutottak a BLAST Premier Spring döntő állomására, igaz, az IEM Katowice alatt csak 9-12. helyet sikerült megszerezniük. Az EG következő versenye a március 8-án kezdődő ESL Pro League lesz, egyelőre nem tudni, hogy ki lesz a csapat ötödik játékosa.

Az EG jelenlegi felállása:

  • Vincent "Brehze" Cayonte
  • Tsvetelin "CeRq" Dimitrov
  • Tarik "tarik" Celik
  • Peter "stanislaw" Jarguz
  • Wilton "zews" Prado (edző)

A 100 Thieves jelenlegi felállása:

  • Spencer "Hiko" Martin
  • Nicholas "nitr0" Cannella
  • Joshua "steel" Nissan
  • Peter "Asuna" Mazuryk
  • Ethan "Ethan" Arnold
  • Jonathan "Silenx" Huntington (cserejátékos)
  • Hector "FrosT" Rosario (edző)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
3 db hozzászólás
  • Majestic 1 hónapja
    Ethan barátom úgy látszik te is kiégtél xD
    0 0 Válasz
  • hun_hetek 1 hónapja
    Kár
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés