Hirdetés

Ma este visszatér GuardiaN, de sajnos nem úgy, ahogy azt szeretnénk

Az esti DH selejtezőn játszik majd a szlovák legenda.

Hirdetés

Ha van veterán profi, akit sokan hiányolnak, akinek visszatérésére tömegek vonulnának az utcára, akkor az egyértelműen GuardiaN. A magyar kötődéssel is rendelkező, de szlovák AWP-s már lassan egy éve inaktív, utoljára a Dignitas beugrójaként láttuk őt valamirevaló versenyen játszani.

Félig-meddig ma este visszatér a szlovák legenda, igaz, ezúttal is csak egy mix keretein belül lép majd szerverre. Ma este kezdődik a DreamHack Masters Spring nyílt selejtezője, ahol élőben követjük majd a Budapest Five menetelését és ahol bizony versenybe száll GuardiaN is.

NBK tegnap tweetelt egy vadat, bejelentette, hogy milyen mix keretein belül játszik majd ma este, aztán a bejegyzés hirtelen eltűnt. Az internet persze nem felejt, hamar előkerült egy screenshot, ami szerint ma NBK, GuardiaN, flusha, MICHU és rigoN együtt indulnak majd el a selejtezőn. Később NBK kijavította magát, flusha állítólag nem ér rá ma este és új ötödiket keresnek.
Ettől függetlenül mindenképpen érdekes lesz látni ezt az ötöst, nyilván nem fognak olyan olajozottan működni, mint egy összeszokott csapat és lehet, hogy nem is fogják teljes mértékben komolyan venni, de a nevek alapján máris izgalmas meccsekre számíthatunk majd tőlük is.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés