Hirdetés

Gamer és e-sport témájú sorozat jön a világ egyik legnagyobb streamingszolgáltatójától

Reméljük, hogy nálunk is nézhető lesz a széria.

Hirdetés

Ha valaminek, hát a videojátékoknak és az e-sportnak jót tett a koronavírus járvány. Soha nem látott népszerűségnek örvendenek az egyes címek és olyanok is leülnek már az e-sport meccsek elé, akik előtte még csak nem is hallottak erről az egészről.

Ettől függetlenül még mindig sokak szemében furcsa, hogy vannak akik videojátékozásból élnek meg, ráadásul nem is átlagos körülmények között. A keményvonalas rajongókon túl nekik is készül a Not a Game címre hallgató sorozat, ami a gamer és e-sportot világot hivatott bemutatni. A dokumentum-széria első felvonása (ha egyáltalán terveznek többet) március 31-én debütál majd Netflixen, az előzetes és egyetlen kiszivárgott kép alapján, többek között f0rest és a NiP szereplésével.

Persze nem csak a CS:GO kerül majd rivalda fénybe, a teljes e-sport világ bemutatására kell számítanunk, valami olyasmi stílusban, mint amit a Formula 1: Drive to Survive évadjaiban is kaptunk. Az egyetlen gond, hogy koránt sem biztos, hogy Magyarországon is nézhető lesz. Sőt, semmit sem tudunk eddig a régiókról ahol látható lesz a sorozat, még előzetesből is csak egy spanyol feliratos változatot lehet találni internetszerte.

Bízzunk benne, hogy a világ minden részén, így Magyarországon is elérhető lesz a Not a Game, mi nagyon izgatottan várjuk.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
5 db hozzászólás
  • centre_syrup 1 hónapja
    .
    0 0 Válasz
  • k1n0N 1 hónapja
    N1
    0 0 Válasz
  • DAWE 1 hónapja
    Rémlik hogy semmilyen esport rendezvényt nem lehet megtartani normálisan, valamit pedig egyáltalán nem? Miért olyan jó ez? Azért mert többen ülnek otthon, és kényszerülnek játszani vagy nézni? Lehet hogy a gamingnek jót tett ideiglenesen de az esportnak semmiképp.
    0 0 Válasz
  • hun_hetek 1 hónapja
    Remélem Magyarországon is elérhető lesz.
    0 0 Válasz
  • vinczeattila22 1 hónapja
    *
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés