Call of Duty Warzone: Egészen hihetetlen squad kill rekord született

Call of Duty Warzone: Egészen hihetetlen squad kill rekord született

Szinte lehetetlennek tűnik megdönteni ezt a brutális squad kill rekordot.

Sokan már annak örülnek, ha egyetlen killt be tudnak húzni az adott körben. Mások arra hajtanak, hogy legalább egy tucatot megszerezzenek. Végül vannak azok a squadok, amelyek tagjai egyértelműen arra hajtanak, hogy minél durvább rekordokba hajszolják bele magukat, amelyekkel beírhatják magukat a Call of Duty: Warzone történelmébe. Utóbbiak közé tartozik az a csapat, amelyiknek egy meccsben sikerült 162 gyilkossággal zárni.

Az Aydan Conrad vezette különítmény őrületes rekordjához kellett az is, hogy egy viszonylag gyenge lobbyban farmolják az ellenfeleket. Az alacsony skillel rendelkező bronzosok likvidálása nem volt túlságosan nehéz feladat, ennek köszönhetően sikerült megdönteni az eddigi squad kill csúcsot. Aydanék megpróbálkoztak azzal, hogy az utolsó ellenséges katonát életben hagyták, hátha az feléleszti a csapattársakat, ami további killekhez vezethet. Az enemy ebbe nem egyezett bele, ezért 162 kiiktatással kellett beérniük a rekorddöntőknek.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te játszottál már Warzone-nal?