Akciófigyelő: A világ talán legegyedibb játéka ingyenes most az Epic boltjában

Íme az Epic Store legújabb ingyenes játéka.

A szitkom mint műfaj mondhatni már meghódította a vígjáték szerelmesek szívét, már ami a TV műsorokat illeti. De mi a helyzet a videojátékokkal? A '90-es évek óta vannak játékok, melyekre ráaggadható az interaktív film kifejezés is, de tényleg létezik olyan, hogy "játszható szitkom"?

3 out of 10

A 3 out of 10 fejlesztői szerint igen, hiszen játékok pont ezt a stílust teremtette meg. A játékban egy botcsinálta videojáték fejlesztő csapat mindennapjaiba nyerhetünk betekintést, akik folyamatosan azon dolgoznak, hogy olyan játékot dobjanak a piacra, ami legalább 3 pontot elér a 10-ből, persze ez közel sem gyerekjáték számukra. Az egész tényleg olyan, mintha egy animációs sorozatot néznénk, csak éppen rendszeresen minijátékokba botlunk, melyek elősegítik a cselekmény gördülékenységét. Egy igazán egyedi és persze szórakoztató program a 3 out of 10, aminek első évada alapból ingyenes címkén debütál még tavaly, a második felvonást pedig most húzhatjuk be egyetlen forint elköltése nélkül.

Nem árt azonban sietni! Az ajánlat, ahogy mindig, úgy most is jövőhét csütörtök 17 óráig érvényes.

Töltsd ki az éves magyar e-sportkutatást és nyerj értékes ajándékot! 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!