A Sangal és a Nexus ellen vívhatja még ki a továbbjutást a Budapest Five

A Sangal és a Nexus ellen vívhatja még ki a továbbjutást a Budapest Five

Ez az utolsó esély a továbbjutásra.

Nem jött össze a gorillaz elleni győzelem a Budapest Five számára. Nuke-on 11, Mirage-on 7 kört tudtak hozni, bármennyire is szurkolt mindenki a csapatnak, a háromszoros Major győztes flusha és brigádja még túl nagy falat volt.

A továbbjutást azonban még mindig nem úszott el. A gorillazzz elleni vereség után az úgynevezett Knockout Stage-be került a Budapest Five, a Sangal és a Nexus mellé. A 16 fős rájátszásban egyetlen egy hely kiadó még, azt a BP5, Sangal és Nexus trióból foglalja majd el valamelyik csapat.

A mai nap folyamán mindenki játszik mindenki egy meccset, a nap végén pedig a Knockout Stage legjobbja bejut a rájátszásba. Ehhez első sorban arra lenne szükség, hogy a BP5 mindkét meccsét megnyerje. Létezik azonban egy olyan forgatókönyv is, amiben mindhárom csapat csak egy győzelmet tud ma begyűjteni, ekkor a körarány lesz majd sorsdöntő, tehát biztos ami biztos, torzsiéknak jó lenne nagy különbséggel nyerni a mérkőzéseket.

Ezt olvastad már?

A mai meccseket természetesen élőben közvetíti majd az Esport1. Kora délután a Sangal, később pedig a Nexus játékosaival csapnak össze Kamionék. Utóbbi meccset már az esport3tv-n közvetítjük majd.

A BLAST Rising mai menetrendje:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!