Hét lejátszott mérkőzés után, a legjobb 16 között zárta a BP5 a BLAST Rising versenyét

Hét lejátszott mérkőzés után, a legjobb 16 között zárta a BP5 a BLAST Rising versenyét

A BLAST Rising már nem folytatódik a Budapest Five számára, de sok más verseny vár most a csapatra.

Hosszú volt az út, és bár nagyon jól indult, menet közben egyre több akadály állt a Budapest Five előtt a BLAST Rising versenyén. A remekül induló csoportkörben egyre több technikai hiba ütötte fel a fejét, nem is sikerült megcsípnie a csapatnak a második helyet. A gorillaz is nagy falat volt, ellenben a Sangalnak és a Nexusnak már esélyt sem adtak torzsiék.

Mindkét csapatot két gyors pályán verte a Budapest Five, ami után már bent is voltak a rájátszásban. Ellenfelük az Apeks volt, ahol bár sok játékos megfordult a hónapok alatt, sok cserét megélt már az ötös, jelenleg kreaz, dennis, FREDDyFROG, Relaxa és Grusarn alkotja a kezdőt. Sajnos ők már elég erősek voltak ahhoz, hogy sikerüljön nekik az, ami előtte a többi csapatnak nem, kiejtették a Budapest Five-ot a BLAST Risingról.

Nem sokon múlt pedig a győzelem. Torzsiék megnyerték a saját maguk által választott pályát, Mirage-t, és Overpasson is remek formában játszottak. Nemcsak, hogy tartották magukat az ellenfél egyik legjobb pályáján, de a meccspontot is sikerült megszerezniük. 12-15-ről zárkózott vissza az Apeks, ami olyan jól sikerült, hogy 15-15- után 19-15-re nyerték meg a pályát, a decider Dust2-t pedig 16-3-ra. Láthatóan elfogyott a BP5 a meccs végére, ami így sajnos azt is jelentette, hogy számukra véget ért a BLAST Rising, a 9-16. helyen zártak koryék.

Nem maradunk azonban BP5 meccsek nélkül a közeljövőben sem. Egyrészt folyamatosan játszik a csapat a TippmixPro CS:GO Masters alapszakaszában, nemrég indult el az ESEA 37. szezonjának Advanced ligája, holnap folytatódik a Y-Games PRO Series, június elején pedig kezdődik az Absolute Masters Summer, ahol a csapat akár kolor ellen is szerverre léphet majd.

Hogy mi lesz a BP5 pontos felállása, azt egyelőre nem tudni. Kamion bejegyzése alapján ő már VALORANtozik, FASHR pedig bár beugró volt a BLAST Rising alatt, kérdéses, hogy folytatja-e a játékot a csapattal.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!