Hirdetés

Retro: Így fejlődött a hazai LoL e-sport 2017-ig

Időutazás azokba az évekbe, amikor frissen ropogósan megjelent a League of Legends magyarosítása, és felbukkantak az első magyar érdekeltségű LoL versenyek.

Hirdetés

Az Esport1 5. születésnapja alkalmából az 55 napos nyereményözön időtartama alatt minden nap egy olyan korábbi cikkünket elevenítjük fel veletek közösen, mely az vagy nekünk szerkesztőknek, vagy nektek olvasóknak volt különösen kedves, vagy pedig valamilyen olyan abnormális dologról szól, amit a mai napig nehéz elhinni.

A mai cikk, a mai időutazás talán leginkább számomra különleges, ugyanis ez volt a legelső, Esport1-nél publikált írásom, amit Hodival közösen készítettünk el! A League of Legends mindig is a szívem csücske volt, és bár már jóval kevesebbet írok a Riot MOBA-járól, a mai napig nagy figyelemmel követem az eseményeit mind in-game, mind nemzetközi, mind hazai vonatkozásban. 2017-re a magyar League of Legends közösség egy új szintet ért el, köszönhetően többek között a Riot Games nagyfokú támogatásának is, mely leginkább a teljeskörű lokalizációban és persze az elsőosztályú versenyek szervezésében valósult meg. A Magyar Elit Bajnokság volt például az ugródeszka Bluerzornak is a nemzetközi karrierjéhez, de rengeteg más tehetség is itt tudott kiteljesedni. Eddig a szakaszig is viszont egy hosszú út vezetett a játék 2009-es megjelenésétől, térjetek velünk együtt vissza a múltba.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
3 db hozzászólás
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés