Gaming: Ekkor kezdődhet a 2021-es Steam Summer Sale

Gaming: Ekkor kezdődhet a 2021-es Steam Summer Sale

A szivárgások alapján már nagyon keveset kell csak várni a Steam őrült leárazásaira.

A gamerek számára minden évben piros betűs ünnepnek számít a Steam Nyári Vására. Nincs ez másképp 2021-ben sem, sőt már megvan a lehetséges dátuma az óriási kedvezmények érkezésének. A Steam még néhány héttel ezelőtt küldte ki a szupertitkos információkat a Steam Summer Sale-ről, amelyet a partnerek természetesen kiteregettek az internet népe számára. Ha minden jól alakul, akkor a mai nap, azaz június 24-én rajtol el a 2021-es Steam Nyári Vásár, ami egészen július 8-áig hozza majd el a legnagyobb videójátékos leárazásokat a PC-sek számára.

Pontosan mikor kezdődik a 2021-es Steam Summer Sale?

A június 24-ét gyakorlatilag kőbe vésett dologként kezeli az összes felhasználó, ahogy a pontos startot is. Az elmúlt években minden Steam vásár magyar idő szerint 19:00-kor indult el, azonban ekkor még nem érdemes nézegetni az oldalt. Mivel brutálisan leterhelik a kedvezményekre éhes játékosok a platformot, nagyjából 19:30-20:00-ra szokott minden összeállni úgy, ahogy azt a Steam fejlesztői elképzelték.

A legjobb PC-s játékok garantáltan megkapják majd az akciókat, azonban készüljetek arra, hogy a legfrissebb címek továbbra is teljes áron lesznek elérhetőek. Szintén nem kell kedvezményekre számítani az előrendelői fronton, ami rossz hír azoknak, akik esetleg az olcsóbban behúzható Battlefield 2042-re várnak.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te tervezel vásárolni játékokat a Steam Nyári Vásárában?