Végleg eltűntnek hitt, ritka Minecraft verzióra találtak rá tíz évvel a megjelenése után

Végleg eltűntnek hitt, ritka Minecraft verzióra találtak rá tíz évvel a megjelenése után

A 2010 szeptemberében publikált verzió mindössze 3 óráig volt éles.

Több száz hivatalosan publikált verziója volt már a Minecraftnak amióta 2011-ben hivatalosan is megjelent, de ebbe a darabszámba beleértődnek az alfa verziók is, mikor még tesztelési fázisban volt a játék. Több lelkes rajongó pedig minden egyes verziót archivált az utókornak, legfőképpen megőrzési célokból. Egy verzió volt a kivétel, ez pedig az Alpha 1.1.1., amelyet teljesen elveszettnek hittek. Ez volt az a változat, amelyben bemutatkozott a horgászbot, valamint az előrehajolás funkció is (amikor egy gomb nyomvatartása esetén nem tudsz leesni egy blokkról), viszont egy olyan kritikus hiba volt benne, ami miatt a monitor képe teljesen szürkévé változott. Ennek javítására érkezett három órával később az Alpha 1.1.2.

Egy Lunasorcery nevű Twitter felhasználó azonban nemrég arról számolt be közösségi oldalán, hogy megtalálta a játék azon változatát, amely az Alpha 1.1.1. verzióját viseli. Valaki felfedezte Luna egyik régi tweetjét, amit ugyanazon a napon osztott meg, amikor megjelent ez a verzió. Ennek hatására Luna kutakodni kezdett a régi biztonsági mentései után, és talált is egy olyan Minecraft indító fájlt, amelynek a dátuma megegyezett ezen alfa verzió publikálási dátumával. A fájl ellenőrzése során pedig kiderült, hogy az pont az 1.1.1.-es verziót viseli – egy archiválással foglalkozó Discord-szerver pedig valósággal felrobbant.

A Discord-szerveren a játék ezen verziója lassan mémmé vagy már-már Szent Grállá változott, senki se gondolta komolyan, hogy valaha is megtalálják. Külön érdekesség, hogy ahogy Luna továbbította a fájlt a moderátoroknak, azok kiderítették, hogy Luna a fájt 89 másodperccel azelőtt töltötte le, ahogy a fejlesztők frissítették a játékot az 1.1.2-es verzióra. További kutakodás után a c0.29_01-es verzió eredeti változatára is rátalált, ez ugyanis csak módosított változatokban volt elérhető, de ahogy fogalmazott, „ez a verzió nem volt annyira egetrengető, mint az 1.1.1., mégis nagy boldogság”.

A teljes történet elolvasható az alábbi (rendkívül hosszú) Twitter-posztsorozatban.

Tanulság: Mindig készíts biztonsági mentést!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

 

Kövess Minket!