Teljes CS:GO csapatát kispadra tette a Real Madrid védekező középpályása

Teljes CS:GO csapatát kispadra tette a Real Madrid védekező középpályása

Ti követtétek a Case eddigi mérkőzéseit?

Carlos Henrique José Francisco Venâncio Casimiro, vagy ahogy a legtöbben ismerjük csak Casemiro tavaly ősszel indította el saját e-sport szervezetét, ráadásul rögtön egy CS:GO csapattal. Bár feltörtekvő brazil játékosokat igazolt, a csapat székhelye Spanyolország és mindannyian onnan is játszottak, a versenyek európai mezőnyében.

Rendíthetetlen kitartással vettek részt számtalan versenyen, többek között a Pinnacle Cup első felvonásában, a Spring Sweet Spring több szezonjában és a LOOT.bet versenyein is. Az eredmények azonban elmaradtak, olyannyira, hogy ez most az ötös végét is jelentette. 

A nemzetközi versenyeken túl a spanyol mezőnyben sem tudták megállni helyüket, pedig ez volt Casemiro egyik alapvető célja a csapattal. A Case Esports játékosai most mind kispadra kerültek, a szervezet nem folytatja velük a közös munkát, ám ez nem jelenti azt, hogy Casemiro feladná.

A játékosok kispadra ültetésével egyidőben azt is bejelentette, hogy már épül az új projekt, az elkövetkező hetekben pedig a csapat új felállását is megismerhetjük majd.

A Case Esports kispadra tett ex-játékosai:

  • Paulo "land1n" Felipe
  • Felipe "delboNi" Delboni
  • Denis "dzt" Fischer
  • Yan "yepz" Pedretti
  • Vinicius "n1ssim" Pereira
  • Fernando "goblaNz" Peramo (edző)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Borítóhoz használt kép forrása: elespanol.com

Kövess Minket!