Szárnyal a FaZe, míg a világelső Gambit tegnap kiesett

Szárnyal a FaZe, míg a világelső Gambit tegnap kiesett

Szerinted kik jutnak am tovább a döntőbe?

Természetesen van különbség LAN és online között, de nem valljuk azt, hogy törvényszerűen, aki jól játszik online, az rossz LAN-on és fordítva. Az otthoni környezet hiánya és a nagyobb feszültség azonban kétségtelenül kihozhat egyfajta félelmet egyes játékosokból, sokan vannak, akik LAN-on visszafogottabban, kevésbé bátran játszanak.

A Gambit például egyelőre még ilyen csapat. Koránt sem érdemlik meg azt, hogy a közösség "onlinereknek" csúfolják őket, de az tény, hogy a csapat LAN-on nincs abban a formájában, mint eddig. Sokadik meccsen láttuk már, hogy kevésbé bátrak, többet hibáznak, lassabbak. Ez tegnap is bebizonyosodott, amikor 1-2-re kaptak ki a FaZe ötösétől, akikre viszont olyan jó hatással van a LAN, amilyet ritkán látni.

Az IEM Köln előtt már a HLTV top 30-ból is kiesett a csapat, a 38. helyet foglalták el és sokak még a Play-Inből sem juttatták volna tovább őket. Ehhez képest, a FaZe mintha rátalált volna 2018-as önmagára, sorban verik a legnagyobb csapatokat és ma már a döntőért játszanak, méghozzá a Na'Vi ellen.
Nem lesz könnyű meccs, de a tegnapi sem volt az. Foggal-körömmel küzdöttek a Gambittel szemben, ami 3 pálya után ki is fizetődött, ma pedig a HLTV ranglista első csapata után, a másodikat is haza szeretnék küldeni.

A másik ágon a G2 és az Astralis csap majd össze. NiKoék is embertelen jó formában vannak, picit talán a radar alatt repülve, de eddig végig verve a mezőnyt, már ott vannak az elődöntőben. Akárcsak az Astralis, akik tegnap 2-1-re verték a VP-t és akik szintén nagy meglepetést okoznak a szurkolóiknak, hiszen amennyire sok viharfelhő volt a fejük felett az utóbbi hónapokban, amennyire szenvedtek minden meccsen, most pont annyira tűnnek erősnek.
Hogy kik játszanak holnap döntőt, azt szinte lehetetlen megmondani. A négy alakulat közül bármelyik megérdemelné és bármelyik kettő is nyerjen ma, holnap olyan döntőt látunk majd, amilyenre másfél éve nem volt példa.

Az IEM Köln mai menetrendje:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!