Legkésőbb péntekig kiderül a stockholmi PGL Major sorsa!

Legkésőbb péntekig kiderül a stockholmi PGL Major sorsa!

Folytatódnak a tárgyalások a PGL és a svéd kormány között, a Fragbite információi szerint péntekig eldől, hogy megtartják-e a rendezvényt.

Hetek óta megy a huzavona a PGL Stockholm Major körül, miután a svéd kormány nem volt hajlandó különleges elbírálásban részesíteni a következő DoTA 2 The Internationalt, és láthatólag az őszre tervezett CS:GO Major kedvéért sem tennének kivételt. A PGL korábban azt nyilatkozta, hogy még a múlt héten új információval szolgálnak a Major sorsáról, azonban ezt a határidőt lekésték. Ennek oka a Fragbite értesülése szerint az lehet, hogy a svéd kulturális miniszter – Amanda Lind – péntek későn este felkereste a szervezőket, és felkérte őket egy találkozóra, amelyre ezen a héten kerül sor. Ezzel a határidő értelemszerűen kitolódott, várhatóan most péntekig jelentheti be a PGL, hogy mi lesz a Major sorsa, tehát mikor és hol tartják meg, amennyiben, megtartják a várva várt eseményt. Ha nem Stockholmban lesz a Major, akkor a leglogikusabb helyszín – csakúgy, mint a TI esetében is – Bukarest lenne.

A Fragbite továbbá felfedte azt is, hogy a PGL és a kulturális miniszter közötti tárgyalásokon más felek nem vesznek részt. Bár korábban a svéd esportszövetség és a Ninjas in Pyjamas is felajánlotta, hogy hajlandóak lennének mediátori szerepet vállalni a kormány és a szervező között, azonban úgy tudni, hogy a PGL nélkülük szeretett volna találkozni Linddel. Korábban a NiP vezérigazgatója – Hicham Chahine – egy eléggé váratlan meghívást intézett Twitteren a svéd kormány felé, amiben az org irodájába hívta volna meg őket ebédre és videojátékra. Chahine állítása szerint múlt hét szombaton sor került egy találkozóra, amin minden fél részt vett, azonban ennek eredményét még nem tudni.

A CS:GO Major ügyében Stockholm polgármestere is felszólalt. Egy svéd nyelvű nyílt levélben összefoglalta az eddigi történéseket: a Svéd Nemzeti Sportszövetség nem vette fel tagjai közé a svéd esportszövetséget, ami a TI és a CS:GO Major esetében is megoldott volna minden problémát a különleges elbírálástól a játékosok beutazásáig. Anna König Jerlmyr polgármester szerint „Stockholmnak több és nem kevesebb nagy esportrendezvényre lenne szüksége” – írta levelében.

Frissítés:

A cikk publikálása után néhány órával a PGL megerősítette, hogy alternatív megoldásokat keresnek, mert a svédországi CS:GO torna egyre bizonytalanabb. A koronavírus még mindig nagy gondot jelent, a 16 ezer fő befogadására képes Avicii Arénába pedig, a jelenlegi szabályok szerint, mindössze 300 néző mehetne be. A Major szervezőinek elmondása szerint, már két európai ország is bejelentkezett a PGL Majorért.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

a borítóhoz használt kép forrása: esports.com

Kövess Minket!