Kispadra került a háromszoros Major győztes JW

Egy korszak ért most véget, úgy tűnik teljesen megújul a Fnatic.

Nem kellett sokat várnunk, tegnap azt találgattuk, hogy ki lehet a következő játékos, aki a Fnatic kispadjára kerül, ma pedig már meg is jött a hivatalos bejelentés. Ahogy arra számítani lehetet, a svéd csapat kivette a kezdő ötösből a háromszoros Major győztes JW-t.

Jesper "JW" Wecksell játékát már az 1.6-os időkben is csodálhattuk, igaz akkor még nem volt akkora sztárjátékos, mint az ex-Na'Vi Edward, f0rest vagy Get_RiGhT. A CS:GO megjelenése után vált csak igazán igazán ismerté. Először az Epsilon ötösében láthattuk, de hamar kiderült, hogy JW sokkal többre hivatott, néhány hónap múlva pedig már a Fnatic játékosa volt.

Annak a Fnaticnak, amelyik aztán a CS:GO első 3-4 évét uralta. Nem csak hazai riválisukat, a NiP-et, de a nemzetközi mezőnyt is oda-vissza verték szinte minden versenyen, ami számos bajnoki címet, köztük három Major győzelmet és egy Major MVP-t eredményezett JW-nek.
Az utóbbi 1-2 évben azonban, mintha kikapcsolt monitorral játszott volna. Egyszerűen nem azt a JW-t láttuk, mint korábban, rengeteget hibázott az AWP-vel, ami nem egy, nem kettő meccsébe, talán versenyébe is került a Fnaticnak. Közel 8 évnyi közös munka szakad most meg, hiszen JW 2013 óta csupán néhány hónap erejéig volt más csapatnál, neve és a Fnatic már szinte egybeforrt.

A svédeknek azonban muszáj volt meghozniuk a döntést, a csapat újjáépítési szakaszban van, hiszen az elmúlt 1 év borzalmas eredményeket hozott számukra. JW padoztatásával együtt azt is bejelentették, hogy nem ragaszkodnak a svéd felálláshoz, nemzetközi csapatot építenek. 

Hogy pontosan kikkel, az egyelőre rejtély. Felmerült már mhL, MSL, de az ex-C9 mezii neve is. A Fnatic következő versenye az augusztus 16-án kezdődő EPL 14. szezonja, legkésőbb addig be kell mutatniuk új játékosaikat.

A FNATIC JELENLEGI FELÁLLÁSA:

  • Freddy "KRiMZ" Johansson
  • Ludvig "Brollan" Brolin
  • Jack "Jackinho" Ström Mattsson

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!