Hirdetés

Bemutatkozott a Fnatic Rising, de a nagy csapatba is új játékost várunk

Vajon mire készül a Fnatic?

NÉZD MOST AZ ESPORTGURUN!

Anniewhere a Szurdokban

League of Legends - Heti feedelés a spanokkal

Hirdetés

A legendás Fnatic szurkolójának lenni nem volt könnyű az utóbbi egy évben. 2020-ban még ESL Pro League győztes volt a csapat, utána viszont hirtelen kerültek egy olyan mély szakadékba, ahonnan nehéz megtalálni a kiutat. Kicsit olyan bízni a Fnatic feltámadásában, mint hinni abban, hogy ha Verstappen löki ki Hamiltont, akkor a holland is csak 10 másodpercet kapott volna büntetésként.

A svédek pár hete kezdték meg az újjáépítési fázist, aminek első lépése az volt, hogy Golden kispadra került, a második a tegnap bemutatott Fnatic Rising, vagyis az utánpótlás csapatuk. Egy ideje már tudni lehetett, hogy készülnek valami hasonlóval, de a tényleges projekt csak tegnap mutatkozott be. A Fnatic edzője, Samuelsson is elhagyta JW-t és a többieket, eddigi edzői feladatai helyett a Risingot igazgatja majd.

Ami a játékosokat illeti, Kevve, a csapat eddigi elemzője is beszállt a buliba, akárcsak az a Peppzor, akit még áprilisban igazoltak. Melléjük jött három fiatal, egy portugál, egy román és egy német játékos. 

"A cél az, hogy egységes keretek között működjön a nagy csapat és az utánpótlás nevelés is. Ezáltal biztosított a tudás, a tapasztalat áramlása a két ötös között." - nyilatkozta Samuelsson a bejelentést követően.

A Fnatic Rising teljes felállása:

  • Peppe "Peppzor" Borak
  • Kevin "kevve" Bohlin
  • Francisco "kst" Fragoso
  • Iulian "regali" Harjău
  • David "prosus" Hesse

Közben sokan már azt találgatják hogy mi lesz a svédek következő lépése? Irányítót biztosan keresniük kell, ami nem lesz egyszerű. Többen flushát várják vissza, aki éppen azért ment el, mert Golden mellett nem tudott irányítani, ám az erősen kétséges, hogy régi csapatáért elhagyná a gorillaz projektet. Az már persze telejsen más lenne, ha a Fnatic konkrét tervekkel, az új játékosok belengetésével csábítaná vissza flushát. 

Rengeteg a kérdés a Fnatic körül. Maradnak-e a többiek? Esetleg repül mindenki, kivéve Brollant és köré építenek egy új csapatot? Maradnak a svéd felállásnál vagy nemzetközi ötösre váltanak? Egyes források szerint a lengyel mhL lehet a csapat egyik kiszemeltje, míg a napokban MSL neve is feltűnt már. Mindketten AWP-s játékosok, ami alapján JW és Jackinho valószínűleg elhagyják majd az ötöst. A csapat következő versenye az ESL Pro League 14. szezonja, augusztusban, tehát sok idejük már nincs gondolkodni és tervezni, augusztus 16-ra kell legyen egy biztos felállásuk.

A Fnatic jelenlegi felállása:

  • Freddy "KRiMZ" Johansson
  • Jesper "JW" Wecksell
  • Ludvig "Brollan" Brolin
  • Jack "Jackinho" Ström Mattsson

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

a borítóhoz használt kép forrása: twitter.com/FNATIC

Hirdetés
Hirdetés
2 db hozzászólás
  • hun_hetek 1 hónapja
    gg
    0 0 Válasz
  • PalFeed 1 hónapja
    Én leszek a legtöbbet kommentelő!
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés