Coldzera is játszhat a Pro League-ben?

Állítása szerint igen, bár egyelőre csak spekulálni lehet a következő csapatáról.

Coldzera június eleje óta a FaZe kispadját melegíti, augusztusban visszatérhet az aktív játékhoz az ESL Pro League 14. szezonjában. Azt azonban nem árulta el, hogy melyik csapat tagjaként folytatja. Egyelőre a régióra is csak tippelni lehet, hivatalos bejelentés nincs a láthatáron.

A 26 éves játékos jelenleg a családjával tölti az időt Brazíliában, streamelget, és a legutóbbi közvetítése során kérdezte meg tőle egy néző, hogy játszik-e majd az EPL-ben. Erre határozott igennel felelt, azonban amikor a csapatról faggatták, már nem volt ilyen egyértelmű. Korábban azt állította, hogy lehet egy teljesen brazil felállásban folytatja majd, de nem zárja ki azt sem, hogy ismét nemzetközi gárdában játsszon.
Amit ezen a ponton biztosra vehetünk, hogy nem a FaZe kezdő ötösébe tér vissza – ahol június elején olofmeister vette át a helyét –, ugyanis karriganék a cserét követően remekül teljesítettek Kölnben, olyan papíron erősebb ellenfeleket legyűrve, mint a Gambit vagy a Heroic. A brazil csapatok között nem látni kitűnően nagy áttörést vagy a fejlődés jelét, bár az NA-scene halála után a déliek töltötték be a helyeket, és van több kompetens, fiatal felállás is, akiknél egyelőre hiányzik a LAN-tapasztalat. Európában megnyílhatnak helyek a nyári szünet alatt, de egyelőre nem tudni, hol.
A FURIA jelenleg az egyetlen top 30-as csapat a dél-amerikai régióból, de nekik még nincs biztos EPL-helyük – így meglepő a határozottság cold válaszában – ráadásul ők nemrég cseréltek is. Természetesen ez nem jelent sokat, lehet érkezik ide coldzera és még ki is jutnak az EPL-re a ranglista alapján. Brazíliából egyedül a TeamOne kvalifikálta magát eddig, viszont nem tudni, hogy milyen lenne a dinamika, ha coldzera fiatalabb és tapasztalatlanabb játékosok közé kerülne, ráadásul egy jelenleg a HLTV 50. helyén álló csapatban – meglepő lenne, ha itt kötne ki.

A CS_Summit RMR-eseményén szereplő, a TeamOne-nál nem sokkal jobb GODSENT és paiN is érdekes projektek lehetnek coldzera számára. Előbbi TACO és felps miatt, utóbbi az olyan tehetségek, mint saffee miatt – de ez a két csapat aligha lesz ott az EPL-ben. Egyedül az O Plano tűnik teljesen esélytelennek egy coldzeráért folyó brazil versenyben, hiszen ott a játékosok saját maguk finanszírozzák a karrierjüket, magukat vásárolták ki a szerződéseikből is, és biztosan nem játszanak majd az EPL-ben sem.
Ami a nemzetközi, de valószínűleg inkább európai projekteket illeti, biztosan van jó pár csapat, ahol Köln után gondolkozhatnak a cserén a szezon második felére fordulva, és azt is tudjuk, hogy ott lesznek az EPL következő szezonjában – többségében ez a régió kap meghívásokat a Louvre-egyezményen keresztül. De jó kérdés, hogy coldzerát keresték-e meg, amikor európai tehetségek, vagy éppen Astralis-játékosok vannak a piacon. Ráadásul az átigazolási költekezések az online éra során visszaszorultak, és inkább a fiatalabb, olcsóbb játékosok felé megy a világ, míg a veteránok sorra vonulnak vissza vagy nyargalnak át a VALORANTra, mert nincsenek opcióik csak a tier 2-ben vagy alatta – ott is csak alacsony fizetés mellett. Ebben a környezetben már az is meglepő, hogy cold talált magának egy helyet, és rögtön az EPL-ben játszhat.

Az ESL Pro League 14. szezonját természetesen élőben, magyar nyelven követhetitek majd az Esport1TV-n.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!