Hirdetés

Gla1ve hosszabbít az Astralisszal!

Gla1ve az egyetlen Astralis-játékos, akinek hosszútávú szerződése van a szervezettel, a többiek sorsa továbbra is kérdéses.

Hirdetés

Hároméves szerződést írt alá gla1ve az Astralis-szal – jelentette be a mai napon a szervezet. Az új megállapodás 2024 nyaráig lehet érvényben, ezzel pedig lezárult a spekuláció az ő jövőjét illetően.

Gla1ve elismerte, hogy voltak kételyei a hosszabbítás kapcsán, de mint mondta: „Astralis a szívem, és nem számít honnan nézem, itt érzem magam otthon.” Ezt követően a szervezet érdemeit taglalta, melyeket az elmúlt egy évben több újságíró is megkérdőjelezett a játékosok (köztük gla1ve) egészségi állapota körüli vita kapcsán, de a 10 fős felállás ötlete is mint később kiderült, inkább csak egy PR stunt volt a szituáció megmentésére.

A hosszabbítás mögötti valódi ok gla1ve barátnőjének terhessége lehet. Mint a játékos is mondta, „sokat jelent nekem, hogy megértőek és rugalmasak lesznek abban [a szülés utáni] időszakban.” Az Astralis-os szerződés azt jelentheti, hogy a következő években nem kell gyökeresen megváltoztatnia az életmódját, például másik országba költöznie, és a rugalmasság akár azt is jelentheti, hogy a szülés után egy ideig szabadságra mehet, bár ez nem derült ki a bejelentésből.

Gla1ve jövőbeni kupákról is említést tesz, azonban azt még nem tudni, hogy ezeket kivel fogja megszerezni. Jelen állás szerint a játékosok közül Magisk, dupreeh és Xyp9x szerződése az év végén lejár, Bubzkji 2022 nyaráig maradhat. A pletykák szerint az első háromból akár mindenki távozhat, bár a korábbi információt, miszerint a Complexity Magisket viszi RUSH helyére, már megcáfolta a valóság (es3tag lett a befutó).

Friss értesülés az Astralis kapcsán Jaxon tegnapi cikke, ahol arról számolt be, hogy a csapat sztáredzője – zonic – nem szeretne hosszabbítani a szervezettel, így ő az év végén távozhat. A pletykák szerint az ő helyét a korábban coaching bug miatt az ESIC által eltiltott HUNDEN veheti át.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés