Dán játékost igazolt a Complexity

Dán játékost igazolt a Complexity

Csak nem azt, akiről a pletykák szóltak – es3tag lett az új ötödik.

Es3tag érkezik RUSH helyére a Complexity-ben – jelentette be a szervezet tegnap éjjel. A dán játékos a Cloud9-os pályafutását követően kivásárlási ár nélkül csatlakozhatott az európai mixhez, ahol mostantól dán nemzeti többség uralkodik.

Az új játékost Jason Lake, a Complexity CEO-ja üdvözölte a HLTV-nek adott reakciójában: „Egy ideje rajta tartjuk a szemünket es3tagon, mert egyértelműen remek játékos, ráadásul a munkamorálja, a hozzáállása és a játéktudása segíteni fog a felállásunknak kijáró következő szint elérésében.”

A csere következtében RUSH távozik a kezdőből, az ő sorsa egyelőre tisztázatlan azon túl, hogy egy ideig még biztosan a coL kispadján marad. Az IEM Kölnön mutatott forma, valamint a korai kiesés után várható volt RUSH távozása, amit pletykák is megerősíteni látszottak, azonban akkor még nem es3tag, hanem az Astralis-játékos Magisk érkezése volt terítéken.

A Complexity játékosai a következők:

  • Benjamin "⁠blameF⁠" Bremer
  • Kristian "⁠k0nfig⁠" Wienecke
  • Valentin "⁠poizon⁠" Vasilev
  • Justin "⁠jks⁠" Savage
  • Patrick "⁠es3tag⁠" Hansen
  • William "⁠RUSH⁠" Wierzba (inaktív)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések