Ismét FalleN lesz a Liquid irányítója

Tovább folytatódik az IGL szerep csereberéje FalleN és Stewie között, de ki tudja mikor lesz ennek már végre eredménye?

A nyári szünet után ismét FalleN lesz a Team Liquid irányítója Stewie2K helyett - derült ki EliGE streamjéből. A váltás azután következik be, hogy az észak-amerikai RMR eseménytől az IEM Kölnig tartó időszakban Stewie fokozatosan visszavette a kezébe az IGL szerepet, ám kiemelkedő eredményeket így sem értek el.

Ez már nem az első, és nem is a második alkalom, hogy a két játékos között idén cserélődik az irányítói szerepkör. Már FalleN januári érkezésekor sem volt teljesen tiszta, hogy mi a Liquid terve vele. Akkor még azt mondták, hogy egyelőre Stewie marad az IGL, miközben sejteni lehetett, hogy ez nem lesz így örökké, hiszen Stewie egyéni játéka látványosan romlott irányítás közben. Ezzel szemben FalleN specialitásának tartják azt, hogy képes hatékonyan AWP-zni miközben menedzseli a társait, és erre még a tavasszal meg is próbáltak építeni, amikor először lett a brazil játékos a csapat IGL-je, de a szolid AWP-zés sem ment neki, ezért ez a váltás igencsak rövidre sikerült.

AdreN mint edző visszatérése már ismét Stewie irányítása mellett történt, az eredmények viszont továbbra sem jöttek. Az IEM Kölntől várta minden csapat a megváltást, és úgy néz ki, hogy akiknél ez ott sem jött meg, azok most cserélni akarnak majd a nyári szünet alatt. A Liquid pedig továbbra is az IGL szerep oda-vissza adogatásával próbál kihozni többet magából, abban a reményben, hogy majd egyszer klappolni fog, de ez kezd egyre érthetetlenebbé válni.

Valódi kritikát felhozni a csapat ellen nem lehet, mert mire elérnének egy stabilabb pontra, máris megvariálták az IGL-t, Stewie és FalleN stílusa pedig merőben más, szóval szinte újrakezdik ilyenkor az építkezést. Viszont ha most sem jön be FalleN, akkor aligha fognak ezzel tovább próbálkozni, mert semmi garancia nincs rá, hogy harmadjára vagy negyedjére majd működni fog ez komolyabb felállás- vagy mentalitásbeli változások nélkül. Ezen a ponton el kell dönteniük, hogy ki lesz az IGL, és hosszútávon lehet eredményesebb lenne, ha kitartanának mellette. Bár egyelőre nem tudni, hogy ezúttal mit terveznek FalleNnel, csakis annyiról van szó, hogy a szünet után ismét ő irányít, de hogy meddig, az egy remek kérdés.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!