HUNDEN nem hosszabbít a Heroic-kal, irány az Astralis?

HUNDEN nem hosszabbít a Heroic-kal, irány az Astralis?

Továbbá reagált az őt ért vádakra is, miszerint Heroic stratégiákat osztott meg ellenfelekkel.

HUNDEN több hónapnyi tárgyalás után nem hosszabbít a Heroic-kal, továbbá tagadja, hogy megosztott volna saját stratégiákat más csapatokkal – derült ki a Twitteren megosztott nyilatkozatából. A dán edző bevallása szerint új fejezetet szeretne nyitni karrierjében a jelenlegi szerződésének lejárta után, ami feltehetően alátámasztja a jó ideje hallható Astralis-os pletykákat. Eszerint zonic évvégi távozását követően csatlakozhat majd a dán szervezethez, ahol gla1ve-vel próbálják majd újjáépíteni a csapatot, miután jelenleg három Major-győztes játékos sorsa is még a levegőben lóg.

HUNDEN nyilatkozata azután érkezett, hogy már Kölnbe sem utazott el a Heroic-kal – ennek pontos okát továbbra sem ismerni. Viszont sejthető, hogy összefüggésben lehet a nyilatkozat második felével, amelyben arra a vádra reagál, miszerint megosztotta volna ellenfelekkel a Heroic stratégiáit. A Heroic nem reagált a helyzetre, amelyről HUNDEN a következőket írta:

„Friss pletykák azt állítják, hogy megosztottam a Heroic stratbookját. Ezt kategorikusan tagadom. Mélyen tisztelem a Heroic-ot, és soha nem akarnék ártani a csapatnak, vagy hátrányba hozni őket. Az anyag, amit megosztottam, ellenfelekre vonatkozó anti-stratokat tartalmaz. Az anyagot gyakorló meccsek kapcsán osztottam meg más csapatok edzőivel. Edzőként számomra a tudásmegosztás feltétlenül szükséges, így maradhatok naprakész és fejlődésképes. Soha nem osztottam meg a Heroic saját taktikáit vagy beszéltem róluk.”

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!