S.T.A.L.K.E.R., Metro vagy egyszerre mindkettő? - Chernobylite teszt

A kezdeti zűrzavar után megérkezünk főhadiszállásunkra, ahol a romokat eltakarítva egy elég tágas helyhez jutunk. A küldetések során szerzett különféle nyersanyagokból itt építhetünk magunknak különböző munkaasztalokat, melyeken fegyvert, lőszert, felszereléseket gyárthatunk és fejleszthetünk. De gondoskodnunk kell energiáról, a levegő tisztaságáról, sugármentesítésről, valamint csapattagjaink kényelméről, alvóhely és mindenféle dekoráció beszuszakolásával. Ezek általában még több nyersanyag elköltését jelentik, érdemes tehát minden vackot összekaparnunk, ami utunkba kerül.

Ugyancsak innen indulhatunk küldetésekre és küldhetjük embereinket felderíteni a zónákra osztott területen: a Vörös Erdőtől kezdve, Kopacsin, Pripjatyon és a Moszkva Szemének becézett radarállomáson át egészen a betonszarkofágig az összes hírhedt helyszínt be fogjuk járni. A készítők a terepen, személyesen gyűjtött képekből építették újra a tájat, melyen barangolva számos ismerős dologgal találkozhatunk: egyebek mellett a mentesítőknek állított emlékmű és természetesen az óriáskerék sem hiányozhat. Átjárás a zónák közt nincsen, nem egy teljességgel nyílt világról beszélhetünk, de legalább részben permamens: a terepen is felállíthatunk csapdákat és pár kisegítő tárgyat, ezek a későbbi látogatásaink során is ugyanott fognak állni.

Holmi csapatról szó esett már többször is: egymagunkban aligha élhetnénk túl a zónában, küldetésünk teljesítését pedig nem is tudnánk kivitelezni. Eleinte csak egy emberrel osztozunk a téren, de későbbi küldetéseink során újabb és újabb szakembereket szervezhetünk be. Tőlük kérhetünk továbbképzést, hiszen professzorként sem a gombaszedésben, sem a lopakodásban vagy a fegyverkezelésben sem vagyunk igazán jártasak. Mindegyik karakter igazi egyéniség, más-más célokkal és elképzelésekkel a csernobili zóna jövője kapcsán, velük ápolt kapcsolatunkra a küldetések során hozott döntéseink lesznek hatással.

Minden komolyabb döntésünk és „társasági életünk” a történet végkimenetelét befolyásolja, a több végkifejlet közül a legjobb opciót elérni igazi kihívásnak számít. Már csak azért is mert valamiről minden esetben le kell mondjunk egy másik, olykor nem kézzelfogható előnyért cserébe. Tetteink következményeként pedig maga a zóna is változik: erősödik a katonai jelenlét, tűz üt ki vagy erősödik a radioaktivitás, urambocsá’ komplett épületek tűnnek el. A változékony időjárás, az egyre veszélyesebbé váló háttérsugárzás és a burjánzó chernobylit kristály-formációk pedig nélkülünk is egyre ellenségesebb látképet rajzolnak a horizontra.
Kint, a szektorokban mindezek hatását azonban alig-alig érezzük: kicsit több őrjárat, valamivel több szörnyféleség, az eső sem befolyásol semmit a hangulatunkon kívül. Az egész zóna kihalt, no persze nem elvárható, hogy hemzsegjen az élettől, mégis nagyon sterilnek hat a maga kuszaságában, ahhoz képest, hogy éppen egy extradimenzionális inváziónak esik áldozatul, és effektív háború dúl erre. Időnk nagy részét a sugárzásmérővel kombinált PDA szkennelő funkcióját nyomkodva és nyersanyagokat gyűjtögetve fogjuk eltölteni, ahogy a küldetés egyik pontjáról a következő felé haladunk. Közben pedig eldönthetjük, hogy elkerüljük vagy ledöfjük-megfojtjuk-lelőjük az utunkba kerülőket, de rambózni nem nagyon lesz lehetőségünk, mert a fegyveresek pontosan céloznak, a szörnyek pedig gyorsan mozognak. Bár nem túl intelligensek és könnyen nyomunkat vesztik, ha időben felhúzzuk a nyúlcipőt. Összességében nincs gond sem a harccal, sem a lopakodással, de egyik sem kiemelkedő; mindenesetre egy méretesebb arzenálnak örültem volna, ahogy változatos ellenfelekből is súlyos hiány van.
A Chernobylite egy roppant ambíciózus Kickstarter-projektként indult, majd korai hozzáfrérésben landolt Steamen, és ez bizony meg is látszik rajta. Sok szép ígéretet kaptunk, a dolgok kicsit szebbnek vannak felöltöztetve, mint amilyenek valójában, de nem lehet azt mondani, hogy bármiben is hazudtak volna az alkotók. Sőt, a közösségi gyűjtés idején meghirdetett ütemtervhez csupán egy év késéssel, de tartották magukat, ami az időszak körülményeinek ismeretében egy kis csapattól elismerésre méltó.