Ismét veszélyben a Stockholm Major, tovább tarthat a svéd lezárás

A svéd vírushelyzet nem alakul kedvezően, ezért a kormány meghosszabbíthatja a védekezésről szóló törvény hatályát.

Egészen 2022. januárjának végéig hosszabbíthatja meg a helyi járványkezelési törvények hatályát a svéd kormány - jelentette be Stefan Löfven miniszterelnök. Jelen állás szerint szeptember 30-ig maradnának hatályban az említett törvények, azonban a növekvő fertőzési mutatók miatt most a kormány előállt egy javaslattal a határidő kiterjesztésére. A kormányfő kihangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy ez nem egyenlő a lezárások hosszabbításával, azonban eszközt ad a kormány kezébe, hogy felkészültebbek legyenek.

Ami a PGL októberben esedékes stockholmi Major tornáját illeti, a hosszabbítás híre minimiális aggodalomra adhat okot, ugyanis a törvények eredeti lejárata előtt két héttel jött volna a nyitás negyedik lépése Svédországban. A nyitás következő szakaszában többek között a részvételre vonatkozó létszámbeli korlátozásokat törölnék el, ami közvetlenül érintené a Majorrel kapcsolatos terveket, melyek között szerepel a teltházas stadionesemény is. Lena Hallengren, a szociális ügyek minisztere szerint "a cél természetesen a korlátozások enyhítése, de nem törölhetjük el őket olyan ütemben, ami a fertőzés növekedéséhez vezetne."

A PGL utolsó, július 28-i sajtóközleményében két fontos határidőt említettek meg annak kapcsán, hogy meg lehet-e tartani a Majort Stockholmban vagy sem. Az első augusztus 23. volt, a svéd kormány ígérete szerint ekkor léphet hatályba egy szabályozás, ami lehetővé tenné a játékosok és a szervezők belépését az országba. A második pedig az a szeptember 15. lenne, amikor az eredeti tervek szerint eljött volna a negyedik lépés a svéd korlátozások feloldásában.

Utóbbi határidő most veszélybe került, de a PGL a cikk megjelenéséig nem közölt információkat arra vonatkozóan, hogy ez milyen mértékben befolyásolja a terveiket. Viszont a korábbi nyilatkozatukban leírták, hogy a Majorhöz hozzátartozik az, hogy a helyi rajongók nagy számban jelennek meg, és amennyiben ez nem megoldható, úgy elvihetik az eseményt egy másik helyszínre, ahol ez lehetséges. Ami biztos, hogy szeptember 15-ig megszületik a végleges döntés a helyszínről, mert másnap mindenképp el akarják kezdeni a jegyértékesítést a rájátszásra, mely a tervek szerint mindenképpen november 4-7-ig lesz.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!