Megtört a csend, FASHR elhagyja a Budapest Five csapatát

Megtört a csend, FASHR elhagyja a Budapest Five csapatát

Rég hallottunk már a csapatról és sajnos most sem a legjobb hírekkel tértek vissza.

A mögöttünk és előttünk álló egy-két hét mindenkinek szünettel telik, még a profi e-sportolóknak, így a Budapest Five játékosainak is. Rég láttuk már őket játszani, ráadásul rég óta várunk már arra, hogy bejelentsék a csapat életének következő szintjét, hiszen torzsi távozása után még mindig nincs fix ötösük, sőt, már négyesük sem.

A holland Dion "FASHR" Derksen tegnap este jelentette be, hogy mindent köszön a csapatnak, a játékosoknak és a Budapest Five további munkatársainak is, de szerződését nem hosszabbítja meg. Ennek okait nem részletezte, ahogy a csapat néhány perccel későbbi bejegyzéséből sem tudtunk meg többet. Nemzetközi vizeken azonban már vannak források, akik szerint FASHR a Lyngby Vikings csapatánál folytatja karrierjét.

FASHR június 7-én csatlakozott a csapathoz és bár kicsit talán hamarinak tűnt a leigazolása, mégis bevált és szinte azonnal a BP5 egyik legerősebb játékosa lett. Számos szép győzelemhez segítette hozzá a Budapest Five-ot, többek között az ESEA Advanced 37. szezonjában, de a TippmixPro CS:GO Masters versenyét is vele kiegészülve nyerték meg.

Igazán jó meccsei voltak a csapatnak FASHRrel a soraik között, most viszont három főre fogyatkozott a BP5. Azt már tudjuk, hogy a csapat nem zárkózik el a nemzetközi felállástól sem, de, hogy pontosan kik lehetnek a kiszemeltjeik, azt egyelőre homály fedi.

A Budapest Five jelenlegi felállása:

  • Fodor "fleav" Levente
  • Szedlár "kory" Kornél
  • Fercsák "coolio" András
  • Toni "Cr0n0s" Soriano (edző)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted magyar vagy külföldi játékosokkal erősít majd a BP5?

  • 50 %
  • 50 %
Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések