Nem remél 2027-ig bevételt áruházából az Epic Games

Nem remél 2027-ig bevételt áruházából az Epic Games

Az Epic Games közel 500 millió dollárt fektetett már be virtuális áruházába.

Közel 1 éve vette kezdetét az Epic Games, illetve az Apple (valamint a Google) közötti per, ahol egy tavaly augusztusi bírósági ítélet mindkét félnek egyaránt igazat adott. Az egész történet úgy kezdődött, hogy az Epic Games új fizetési módot vezetett be Androidon és iOS-en, amivel közvetlenül tőlük tudtak a játékosok V-Bucksot venni, erre válaszolva az Apple levette a Fortnite-ot az App Store-ból, később a Play Store-ból is eltűnt a kínálatból. A per azóta is zajlik, amiről több hivatalos dokumentum is nyilvánosságra került. Ezek a dokumentumok részletezték az Epic Games és az EGS gazdasági működését is, ráadásul több érdekes részlet is kiderült ezekből.

Veszteséges az Epic Games Store!

A dokumentum rögtön cáfolja az Epic ügyvédeinek korábbi állítását, az Apple ügyvédei szerint ugyanis az "Epic Games Store nem profitál, és ha valaha is fog, az nem a következő néhány évben fog megtörténni".

Egy 2019-es jelentés alapján az Epic Games 181 millió dollár veszteséget termelt ebben a naptári évben, és ugyan 2020-ban ezt mérsékelni tudták körülbelül 43 millió dolláros mínuszra, az idei naptári évre 139 millió kiesést jósolnak. Ismerve, hogy a kiadónak egyik pénzügyi stratégiája, hogy a megjelenés előtt álló játékok exkluzivitási jogát megvásárolja, valamint hogy olykor népszerű játékokat is egy bizonyos ideig ingyenesen lehet beszerezni a cég saját áruházában, lehet valóságalapja ennek az előrejelzésnek.

Az Apple ügyvédei ráadásul az Epic pénzügyi beszámolói alapján kiszámolták, hogy a lehető legalacsonyabb összegbeli esetekben is 493 millió dollárt fektetett be az Epic Games az áruházába. Az Epic pedig 2027-ig nem is remél számottevő nyereséget az EGS-ból.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Üzlet - Betonlépcsők: hatékonyság és esztétika új szinteken

Vajon mennyi időt és energiát lehetne megtakarítani egy modern építési technológia alkalmazásával? Az építőipar folyamatosan fejlődik, ahol a hagyományos megoldásokat egyre inkább kiszorítják az újítások, melyek időt spórolnak és óvják a környezetet. Az egyik ilyen kiemelkedő fejlesztés a dermesztett beton technológia, aminek népszerűsége világszerte növekszik. Ez a módszer nemcsak szép, hanem gyorsabb kivitelezést is biztosít.

Üzlet - A manuálterápia és a gyógytorna a sportolóknak is segíthet

A rendszeres sport vitathatatlanul hasznos és egészséges, ám az intenzív terhelés bizonyos problémákat a felszínre hozhat. Ilyenkor a mozgásszervi rendszerünk erőteljes terhelésnek van kitéve – egy sportoló esetén ezt különösen fontos figyelembe venni, hiszen itt nemcsak a teljesítmény fokozása lehet fontos, hanem a test rendszeres karbantartása is.

Üzlet - Hogyan éld túl a nyári kánikulát? A frissítők megmenthetnek!

Amikor elérkeznek az év legforróbb heteit, sokunk számára kihívást jelent, hogyan maradhatunk energikusak és hidratáltak. Az izzadás mértéke növekszik, ezért fokozódik a folyadékigényünk is. Egyszerű megoldás lehet, ha kipróbáljuk azokat a frissítő italokat, amelyeket kifejezetten a nyári forróság enyhítésére ajánlanak. Gondoltál már arra, hogy a megfelelő italok segíthetnek abban, hogy ne csak hűsölj, de egészséges is maradj a legmelegebb napokon?

Közvetítések