Tarts velünk ma délelőtt is, torzsi élőben mesél majd mouz NXT-s élményeiről

Tarts velünk ma délelőtt is, torzsi élőben mesél majd mouz NXT-s élményeiről

Pár óra és torzsival beszélgetünk eddigi karrierjéről és az előtte álló lehetőségekről.

Egy egész ország szorított hétvégén azért, hogy a mouz NXT a lehető legjobb formáját tudja nyújtani és megnyerjék a WePlay Academy League első szezonját. Mindenki torzsinak és a csapatnak szurkolt, ami meg is látszódott a játékukon, hiszen könnyedén, hiba nélkül verték a Young Ninjas csapatát a Bo5-ös döntőben.

Nem áll meg a munka a mouz NXT-nél sem, jövőhéttől folytatódik az intenzív gyakorlás, előtte azonban hozunk még egy kis meglepetést. Ma délelőtt, egész pontosan 11 órától Torzsás "torzsi" Ádám lesz a vendégünk az esport1tv Twitch csatornán, akit persze alaposan kifaggatunk majd mindenről. A Budapest Five-nál töltött idejéről, az átigazolásáról, a mouz NXT csapatáról és persze a parádés győzelmükről is.

Természetesen nektek is lesz lehetőségetek kérdezni tőle, az élő chaten örömmel fogadjuk madj kérdéseiteket, amiket továbbítunk aztán torzsinak.
11 órakor tehát találkozunk az esport1tv-n, torzsi, STRICKEN és tbr vár majd benneteket, a kérdezz-felelek etap után pedig természetesen folytatódik majd az ESL Pro League közvetítésünk is.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!