Saját rekordját döntötte meg a Phasmophobia

Saját rekordját döntötte meg a Phasmophobia

A megjelenés óta nem játszottak a játékkal annyian, mint az augusztusi frissítést követően.

Ismét a legnépszerűtt játékok közé lépett elő a Phasmophobia. A múlt héten megjelent augusztusi frissítés számtalan újítást hozott, ez pedig felkeltette a játékosok érdeklődését is: több, mint 62 000-ren szavaztak bizalmat a szellemek felkutatásának a legutóbbi hétvégén.

Múlt héten vasárnap egészen pontosan két szép számmal is büszkélkedhetett a játék: 62 448 játékos gépén futott a Phasmophobia, ezzel pedig amióta megjelent korai hozzáférésű állapotban Steamen még tavaly szeptemberben, ez a legmagasabb számláló, amit el tudott érni. A játék hivatalos SteamDB oldala szerint az érdeklődés nem is csökken érdemben, hétfőn ismét átlépte az 50 ezres létszámot, de kedden és szerdán este is legalább 40 ezren döntöttek úgy, hogy zseblámpát ragadnak a kezükbe és szellemek után nyomoznak egy elhagyatott épületben.

A frissítés Twitchen is nagy érdeklődést váltott ki: vasárnap este magyar idő szerint 22:50-kor 138 ezren követtek élőben olyan streamert, aki épp a Phasmophobiával játszott.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!