Eddig tartott MSL csapata, feloszlott a South

Eddig tartott MSL csapata, feloszlott a South

Észak után Délre ment MSL, de ezért kár volt.

MSL dán játékosokból álló projektje, a South, máris véget ért - derült ki a csapat tegnapi bejelentéséből. Az események Fessor tegnap délutáni kilépésével indultak el, az ok pedig valószínűleg az lehetett, hogy nem sikerült selejtezniük semmilyen versenyre. Többek között a V4 Future Sports Festival európai kvalifikációján is elhasaltak az elődöntőben a későbbi győztes Sinners ellen, akik így bejutottak a V4 International Online Cupba.

Fessor távozásának pontos körülményei ismeretlenek, csupán annyit mondott a játékos, hogy "érzésem szerint ez nem volt jó hely nekem". Ezután a többiek a South hivatalos Twitter fiókján jelentették be, hogy inkább külön folytatják ők is, miután "mély beszélgetéseket folytattak".

MSL pedig csalódottságát fejezte ki a projekt kapcsán, amiben valószínűleg benne van az is, hogy korábbi állítása szerint más, jobban fizető ajánlatok helyett választotta ezt a gyakran "North 2.0" néven gúnyolt, teljesen saját felállást.

Egyelőre nem tudni, hogy ki hol folytathatja a South korábbi játékosai közül. MSL azt mondta, hogy "nyitott az új lehetőségek iránt és egy stabil szervezetet keresek, ahol idővel valami erős [csapatot] építhetetek".

A South felállása ez volt:

  • MSL
  • Fessor
  • TENZKI
  • aizy
  • JUGi

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!