Elúszott a Major, ismét cserél a Fnatic

Elúszott a Major, ismét cserél a Fnatic

Neked hogy tetszik így a felállás?

Bár a PGL Majorön való szereplés nem volt lehetetlen a Fnatic számára, a legjobbak között kellett volna végezniük ahhoz, hogy elég RMR pontot gyűjtsenek a Majorhöz. Ez persze nem sikerült, sőt, az elsők között esett ki a csapat, holott az ESL Pro League alkalmával már biztató jeleket mutattak a fanok számára.

Az IEM Fallon szerzett vereségekkel persze senki sem volt elégedett, így a csapat újabb lépésre szánta el magát. Kispadra tette a 10 hónapja igazolt Jackinhot, az IEM Winter kvalin pedig beugró mesterlövésszel, méghozzá smooyával indulnak majd. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy Jackinho hiába került a csapathoz, az AWP-t hónapokig nem kapta meg és bele volt kényszerítve egy olyan szerepbe, amit egyébként nem feltétlen játszik magabiztosan.

Miután JW kispadra került, Jackinho pedig megkapta az AWP-t, statisztikái és a csapat eredményei is azonnal javulásnak indultak. Most mégis úgy érezték, hogy nem megy vele a játék. Smooyára egyelőre csak ideiglenes megoldásként hivatkoznak, egyelőre csak a Movistar Riders kispadjáról veszik kölcsön, de ki tudja. Lehet, hogy végül beválik majd és a Fnatic jelentheti smooya visszatérését?
 forrás: hltv.org

A Fnatic felállása az IEM Winter selejtezőn:

  • Freddy "KRiMZ" Johansson
  • Ludvig "Brollan" Brolin
  • Alex "ALEX" McMeekin
  • William "mezii" Merriman
  • Owen "smooya" Butterfield
  • Jamie "keita" Hall (edző)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!