Óriásit zuhant a New World Twitch-nézőinek száma a megjelenés után 2 héttel

Hamar eltűnt a friss megjelenés okozta népszerűség.

Sokáig vezette a Twitchen a legnézettebb játékok listáját a New World: volt, hogy közel 1 millióan követtek élőben egy, az Amazon frissen kiadott MMORPG címét közvetítő csatornát. A szeptember 28-i megjelenés óta azonban eltelt 2 hét, a jelenlegi számokat látva pedig egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy alábbhagyott a játék népszerűsége.

A játékosok létszáma ugyan nem csökkent drasztikusan. A 913 ezres egyidejű legtöbb játékostól ugyan messze van a játék, az elmúlt hét napban azonban minden este 650-700 ezren döntöttek úgy, hogy estéjüket Aeternum világában töltenék el, még annak ellenére is, hogy olykor-olykor igen sokat kell várni egy-egy csatlakozás során.

Ami viszont a játékoslétszámon annyira nem jelent meg, a Twitch nézettségi listáján annál inkább. A SullyGnome oldala szerint az előző héten 58%-kal csökkent a nézők és a megtekintett órák száma a megjelenés hetéhez képest. Az egyidejű legtöbb néző ráadásul 331 ezernél nem is ment feljebb, ami az 1 millióhoz képest nagy csökkenés.

Persze mindkét szám így is jónak mondható, úgyhogy aggodalomra nincs ok, amíg kialakul egy stabilabb játékosbázis, valamint nézettség is. Utóbbi ismételt növelése miatt viszont érdemes lehet az Amazos Game Studiosnak új tartalommal feldobni a játékot, hogy visszacsábítsa a meg nem győzött érdeklődőket a New World világába.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!