Hirdetés

V4FSF: A Major után Budapestre látogat majd az Entropiq

Az Entropiq gárdája zsebelte be a negyedik meghívót a 2021-es V4 Future Sports Festivalra.

Hirdetés

A V4 Future Sports Festival 2021-es kiírásának névsora teljessé vált: az Entropiq lesz a negyedik meghívott top csapata a 300 000 eurós budapesti LAN-nak a Gambit, a BIG és a Movistar Riders után.

A csapat

Az Entropiq egy cseh szervezet, ami egészen 2021 májusáig a nemzeti csapatáról volt ismert. Ez az EPG Family nevű orosz-kazah felállás leigazolásakor változott meg: leckr és társai ettől kezdve az új, Entropiq Prague név alatt folytatták, míg az újonnan érkező NickelBackék átvették tőlük a cseh szervezet eredeti nevét.

Az Entropiq jelenlegi felállása az év eleje óta játszik együtt. El1an és Lack1 már 2019 októbe óta csapattársak voltak, akkor még a Winstrike játékosaiként találtak egymásra, ahol majdnem egy évvel később csatlakozott hozzájuk NickelBack, az IGL. A kirakós utolsó két darabja idén januárban Krad és Forester, korábbi Hard Legion játékosok lettek. A felállás ekkor még az 56. hely környékén tanyázott a HLTV ranglistáján, de néhány hét alatt felküzdötték magukat a top 30-ba, május óta pedig megszakítás nélkül a világ legjobb 20 csapata között vannak.

Az Entropiq kétség kívül izgalmas csapat. Egyrészt minden játékos fragerős, másrészt El1an néha annyira elszabadul a szerveren, hogy párját ritkítja még a top 20-as gárdák között is. Ha pedig a tűzerő nem lenne elég, akkor ott van a háttérben hooch, az edzővé avanzsált orosz ex-játékos, aki a korai 1.6-os évektől kezdve egészen 2019-ig játszott különböző szinteken profi Counter-Strike-ot, és ezidő alatt számtalan kiemelkedő eredményt ért el.

A fiatal, átlagosan 22.7 éves felállás tűzereje mellett hooch tapasztalata az, amitől az Entropiq olyan jól működik a nemzetközi versenyeken is. Nem véletlen, hogy gond nélkül kijutottak a Stockholm Majorre, és az sem, hogy sokan meglepetéscsapatként tekintenek rájuk.

A játékosok

Aleksey "El1an" Gusev

Kor: 22

Nemzetiség: Orosz

Tapasztalat: 6 év

Szerep: AWPer

Legnagyobb eredmény: IEM Fall CIS RMR - 3. hely, Malta Vibes Knockout Series #1 - 1. hely

Viktor "Lack1" Boldyrev

Kor: 22

Nemzetiség: Kazah

Tapasztalat: 4 év

Szerep: Rifler

Legnagyobb eredmény: IEM Fall CIS RMR - 3. hely, ESL One: Road to Rio CIS - 2. hely, Malta Vibes Knockout Series #1 - 1. hely

Alexey "NickelBack" Trofimov

Kor: 24

Nemzetiség: Orosz

Tapasztalat: 5 év

Szerep: In-game leader

Legnagyobb eredmény: IEM Fall CIS RMR - 3. hely, Malta Vibes Knockout Series #1 - 1. hely

Vladislav "Krad" Kravchenko

Kor: 22

Nemzetiség: Orosz

Tapasztalat: 5 év

Szerep: Rifler

Legnagyobb eredmény: IEM Fall CIS RMR - 3. hely, Malta Vibes Knockout Series #1 - 1. hely

Igor "Forester" Bezotecheskiy

Kor: 21

Nemzetiség: Orosz

Tapasztalat: 6 év

Szerep: Rifler

Legnagyobb eredmény: IEM Fall CIS RMR - 3. hely, Malta Vibes Knockout Series #1 - 1. hely

Dmitry "hooch" Bogdanov

Kor: 34

Nemzetiség: Orosz

Tapasztalat: 17 év játékosként, 1 év edzőként

Szerep: Edző

Legnagyobb eredmény: Játékosként: WESG 2017 - 3. hely, ESL One Köln 2016 - 5-8. hely, Edzőként: IEM Fall CIS RMR - 3. hely, ESL One: Road to Rio CIS - 2. hely, Malta Vibes Knockout Series #1 - 1. hely

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
1 db hozzászólás
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés