V4FSF: A nagy pofonok után felébredt a Gambit és a Movistar Riders is

V4FSF: A nagy pofonok után felébredt a Gambit és a Movistar Riders is

Szerinted kik szerzik ma meg a csoportelsőségeket?

Megérkeztek a V4 Future Sports Festivalra a meghívott csapatok is, elfoglalták a helyüket, szerverre léptek és néhányan bele is futottak egy-egy nagy pofonba. A csoportok Bo1-es nyitómeccsei ismét felrúgták a papírformát és a Gambit valamint a Movistar Riders is szinte rögtön a kiesés szélére került.

Egy vereség azonban még nem a vég, onnan még bőven visszajöhettek a játékba és a szurkolóik legnagyobb örömére, vissza is jöttek. Ráadásul meglehetősen simán. Az egykoron világverő, most pedig a HLTV ranglista 3. helyén álló Gambitnek az eSuba ellen kellett bizonyítania és bizony sokáig úgy tűnt, hogy a Gambit, jött, látott és pakolhat is haza. Végül azonban ismét bebizonyosodott, hogy zonicnak, az Astralis edzőjének mindig igaza van.

"11-4, a legveszélyesebb előny." - szokta hangoztatni Twitteren.

Nem volt ez másként most sem. 11-4-gyel, magabiztos vezetéssel fordult az eSuba az első pálya, Mirage, második felére, sőt, még ott is be tudtak húzni további 3 kört. 14-4-nél azonban valami megtört a csapatban, a Gambitnél pedig pont akkor állt össze. Az orosz támadásokkal egyszerűen nem tudtak mihez kezdeni sAvana1-ék. Végre megérkezett a pályára az a Gambit, amiért hónapok óta rajongunk, az a sh1ro, aki ezúttal is megoldott minden helyzetet.

10 körös hátrányból elsőként hosszabbításra mentették a Mirage-t, majd 19-17-re meg is nyerte azt. Nem volt egyszerű, óriási veszélyben volt a csapat, de végül elnyerték az ellenfél pályáját, ami után már az az Overpass következett, amin az eSuba szinte sosem játszik. Ez meg is mutatkozott, ahogyan a Gambit mentális fölénye is Mirage után. 

Két kört engedtek csak az eSubaának, 16-2-re, tükörsimán behúzták a második pályát, azzal együtt pedig a meccset is, 2-0-ra. Ami a Movistart illeti, az ő sztorijuk is rendkívül hasonló.

A Bo1-es nyitómeccsüket elveszítették az Enterprise javára, a túlélésért pedig a SINNERS ellen kellett megküzdeniük. Az ellen a SINNERS ellen, amelyik végigmenetelet a selejtezőkön és az International Online Cupon is, az offline döntőre viszont elfogytak. 

Nehezen sikerült bejutniuk a legjobb 8 közé, ott mindössze 2 kört tudtak megnyerni az Entropiq ellen és a Movistarral szemben sem tudták megidézni régi formájukat. A spanyoloknak ezzel szemben úgy tűnik szükségük volt az Enterprise pofonjára.

A csehekkel szemben már nyoma sem volt a keszekusza játékuknak, a sorozatos hibáknak, az elsietett támadásoknak vagy éppen a túl lassú információáramlásnak. Megjött a Movistar Riders a szerverre és hasonló stílusban mint a Gambit az eSubát, le is mosták a SINNERSt onnan.

A különbség csak az volt, hogy azon a meccsen az első pálya ért véget 16-3-mal és a másodikon volt szorosabb az ütközet. Oskarék azonban ott sem tudtak ellenfeleik fölé kerekedni, 14-16-os arányban veszítették el Infernót, összessítve 0-2-re kaptak ki és ezzel a versenyből is kiestek.

A Main Stage kiesői tehát az eSuba és a SINNERS, míg a Gambit és a Movistar Riders játékosainak már biztos helyük van a negyeddöntőkben. A Fiend, a BIG, az Entropiq és az Enterprise feje fölött lebeg még kérdőjel. Ők négyen a mai napon csapnak össze. A győztesek azonnal az elődöntőkbe jutnak, míg a vesztesek a Gambit és a Movistar Riders mellé.

A 2021-es V4FSF mai menetrendje:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted kik szerzik ma meg a csoportelsőségeket?

  • 50 %
  • 13 %
  • 0 %
  • 38 %