Szívszorító okkal magyarázta Asmongold, miért kezdett el Twitch-en streamelni

Szívszorító okkal magyarázta Asmongold, miért kezdett el Twitch-en streamelni

Több, szomorúbb indokot is megnevezett az amerikai streamer.

Kétségen kívül Asmongoldé az egyik legszebb sikertörténet Twitchen. 2013-as csatlakozásától kezdve folyamatosan küzdötte fel magát a legnagyobb nevek közé, mára pedig odáig jutott, hogy 2,5 millió követővel rendelkezik a platformon, aktívabb időszakaiban pedig több ezer feliratkozóval is rendelkezik, miközben átlagosan körülbelül 50 ezren is nézik egyidőben.

Sok közvetítő rendelkezik ilyen, vagy hasonló múlttal, ha arról van szó, hogyan jutott el oda, ahol most van. November 22-én azonban az amerikai tartalomgyártó felfedte azokat a szomorú körülményeket, amelyek végül rávették, hogy elkezdjen streamelni. Ebbe beletartozik édesanyjának gondviselése.

"Az, hogy édesanyám megbetegedett, erőltette rám a streamerkedést" - mondta Asmon. "Nem hagyhattam el a házat, mert folyamatosan figyelnem kellett rá."

A streamer édesanyjánál ugyanis krnikus obstruktív tüdőbetegséget diagnosztizáltak az orvosok, ami a légutak szűkületéhez vezet és légszomjat, akár fulladást is okozhat.

"Ezért kezdtem el YouTube-videókat készíteni. Édesanyám gondozása mellett nem tudtam olyan munkát találni, amelyet emellett tudtam volna csinálni. Még azt sem tehettem meg, hogy iskolába járok. Kicsit ironikusnak is tartom, hogy a legtöbb ember azt mondja, hogy nem a pénz miatt kezdett el streamelni. Mert én igen. Volt időszak, mikor a fogaim elkezdtek kiesni a helyéről, mert nem volt pénzem fogorvoshoz menni."

Hozzátette, hogy a kezelési költség egy bizonyos ponton elérte volna az 50 ezer dollárt (mai árfolyamon 16,5 millió forint), ekkor volt körülbelül 24-25 éves.

Voltak olyan pillanatai is, amikor úgy érezte, így nincs értelme élni. Ennek ellenére határozott volt abban, hogy találjon egy megoldást, ez pedig sikerült is neki.

"Elkezdtem streamelni, mert tudtam, hogy a YouTube-videókkal gyűjtött pénz sose lesz elég."

Asmon végül a visszaemlékezést pozitív gondolatokkal zárta.

"Bizonyos értelemben örülök, hogy akkor kiestek a fogaim. Összességében akkor nagyon nehéz volt az élet, de visszagondolva, ez vezetett végül ahhoz a sikerhez, amit el tudtam érni."

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!