Bemutatta legújább játékát a magyar Zen Studios

Bemutatta legújább játékát a magyar Zen Studios

A magyar stúdió ezzel a játékkal teljesen új vizekre is evez, korábban hasonló témájú játékot még nem készített a csapat.

Leginkább a Pingball FX- és Zen Pinball-sorozatról ismert a magyar Zen Studios csapata, amely a flipperjátékok mellett más műfajokban is dobtak piacra már játékot, a 2019-es Operencia: The Stolen Sun című RPG-játékot például alábbi cikkünkben is bemutattuk korábban. Készülőben van azonban a stúdió legújabb játéka, a Circus Electrique, amelynek megjelenését a jövő évre ígérik.

A játék egyfajta egyveleg lesz, megelevenednek a különböző, történetalapú szerepjátékok elemei, mellette viszont jól kell tudnunk taktikázni, illetve a különböző menedzserjátékokból is merített ihletett a fejlesztőgárda, mindez pedig a 19. századi Londonban fog játszódni egy cirkuszi világban. A játék cselekményét a fenti trailer nagyvonalakban meséli el: egy csapatnyi cirkuszi előadónak kell utánajárnia a városban történt gyilkosságoknak, miközben a társulatról sem lesz szabad közben megfeledkezni, így az ügyek feltárása mellett az előadásokra is oda kell figyelni, hogy közben azokkal szórakoztatni tudjuk a nézőket.

A történet vége erősen függ nemcsak a nyomozás eredményétől, de az előadások sikerességétől, na meg a társulat tagjainak egymáshoz való viszonyától is függ, így sok mindenre kell majd odafigyelnünk játék közben. 

A Circus Electrique PC-re (azonbelül a Steamen és az Epic Games Store-ban is kapható lesz), PlayStation 4-re és 5-re, Xbox One-ra és Series X|S-re, valamint Nintendo Switchre is megjelenik, a pontos dátuma egyelőre még ismeretlen, annyit tudunk egyelőre, hogy 2022-től lesz beszerezhető. Neked hogy tetszett a játék?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések