Úgy tűnik, hogy még karácsonynál is hamarabb érkezhet meg az EFT következő wipe-ja!
December eleje óta egyre biztosabbá vált, végül pedig a fejlesztők meg is erősítették nekünk, hogy még 2021-ben megérkezik az Escape from Tarkov legújabb Wipe-ja. Aki nem ismerné a játékot, annak villám gyorstalpalóként elmondom, hogy mindez annyit jelent a gyakorlatban, hogy minden amit eddig elért egy játékos az elmúlt fél évben az eltűnik és minden egyes játékos újból kezdi a játékot, mintha csak most vette volna meg egy gigantikus játékfrissítés keretein belül. Mindez elég zordul hangozhat, de meglepően jó ötlet, ugyanis nagyon nagy vérfrissítést ad a játéknak, emellett pedig az EFT fő profilja az, hogy a lehető legélethűbb legyen és mindent egyes rubelért meg keljen küzdeni. Éppen emiatt az igazán nagy rajongókat mindez már meg sem hökkenti, sőt várják, hogy ismét újrakezdhessék elölről.
Mostanra úgy tűnik, hogy a Wipe kívánság egyre közelebb ér, ugyanis ma 13:00 környékén útjára indult az első Wipe előtti esemény, ami gyakorlatilag annak a szele, hogy hamarosan jön a frissítés, amelyben új pályák, fegyverek, küldetések és rengeteg érdekes mechanika érkezik majd. Az első esemény egyelőre még nyugodtabb a megszokottnál, ugyanis mostantól az összes boss más pályára költözött ideiglenesen és Skiertől is kaptunk egy üzentet, melyben az árulja el nekünk, hogy valamiféle találkozóra készülnek.
Íme a százalékok és a teljes lista, hogy ki-hol található meg mostantól:
- Tagilla on Interchange (45% Spawn Rate)
- Shturman on Shoreline (52% Spawn Rate)
- Reshala Gone, Sanitar on Customs (46% Spawn Rate)
- Gluhar on Labs (70% Spawn Rate)
- Tagilla Gone, Killa on Factory (40% Spawn Rate)
- Shturman Gone, Raiders on Woods (65% Spawn Rate)
- Reshala on Reserve (48% Spawn Rate)
- Cultist Night Factory Spawn Chance 3 13%
Ha minden a terv szerint halad, akkor a következő napokban folyamatosan új események érkeznek és akár már a héten megjöhet a Wipe, amint biztos információt kapunk azt természetesen nektek is eláruljuk!
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!