Indul a Borderlands 4 előtöltése, és kiderült, hogy mennyit kell letölteni a játékból a megjelenés napján.
Napokon belül indulhat a Borderlands 4 grind a haverokkal, és az a jó hír, hogy ha előrendeltétek a programot, akkor már mehet is az előtöltése. A rossz hír, hogy a Gearbox igen keveset enged ideje korán letölteni a következő játékából a konzolokon, vagyis bőven lesz még mit leszedni a megjelenés napján is. Ez főleg azoknak eshet rosszul, akiket lassabb internettel áldottak meg az égiek, hiszen előfordulhat, hogy szeptember 12-én még nem pöröghet a Borderlands 4 emiatt.
A mindig megbízható PlayStation Game Size oldal szerint a Sony konzolján pontosan 28,168 GB-nyi adatot lehet a szeptember 10-én rajtoló előtöltési időszakban letölteni a Borderlands 4-ből. Az Xbox játékosok valamivel beljebb kezdenek tehát a kiadás napján, mert ők 29,5 GB-ot szedhetnek le most. A PC-s játékosok járnak azonban messze a legjobban, mert ők 65 GB-ot kaphatnak le a Steamről és / vagy az Epic Games Store-ból, ami majdnem a kétharmada a teljes Borderlands 4-nek. Legalábbis a korábban megjelent gépigényben azt ígérte a Gearbox, hogy kb. 100 GB-nyi helyre lesz szüksége a játékosoknak, ha ismét haverkodni akarnak Claptrappel és a többiekkel.
A Borderlands 4 szeptember 12-én jelenik meg PC-re, Xbox Series X|S-re és PlayStation 5-re (a konzolokra dobozosan is). A Gearbox játéka Nintendo Switch 2-re valamivel később, október 3-án érkezik.
Borítókép: Gearbox Software