Az iskolakezdést a Borderlands 4 igyekszik izgalmasabbá tenni, és miután megkaptuk a launch trailert önfeledt hangulatba várhatjuk a franchise negyedik felvonását, ám most kiderült, mégsem minden fenékig tejfel.
Hamarosan ugyan újra visszatérhetünk Pandorára, azonban nem árt előtte ránézni a géped specifikációira. Randy Pitchford, a Gearbox vezérigazgatója ugyanis elég egyértelműen igyekezett fogalmazni, mi szerint a day one patch tényleg sokat segít a teljesítmény kapcsán, de ha a vasad nem éri el a minimum követelményeket, akkor gyakorlatilag esélytelen vagy. Az egész sztori onnan indult, hogy a Destructoid újságírója, Scott Duwe egy előzetesben kiemelte a preview tesztje során, mennyire akadozik a játék PC-n. Pitchford erre az X-en a következővel reagált:
„Az első napi javítás sokat segít! Ugyanakkor, ha a minimum követelményeket is alulmúló gépen próbálod futtatni a játékot, az eredmény várhatóan játszhatatlan lesz. Az, hogy egyáltalán elindul a rendszereden, már önmagában csoda. Az pedig, hogy intenzív harc közben is megvan a 55–60 fps, valójában hihetetlen annak fényében, hogyan működik a motor és mi zajlik a háttérben. A specifikációd nem jelzi, hogy SSD-t vagy HDD-t használsz, de ez is magyarázhatja a szaggatásokat. Ez egy hatalmas, merész, új, hatalmas világ, és sajnos azt kell mondanom, hogy a régebbi hardverek nem biztos, hogy elboldogulnak a legújabb AAA-játékokkal – ahogy ez mindig is így volt a PC-s játékok hajnala óta.”
Ezt persze elfogadja az ember, de mint kiderült, Duwe nem egy olyan géppel vágott neki a játéknak, ami ne ütné meg a minimum rendszerkövetelményt, sőt, a problémák nagy részét egy hibás tápegység okozta. A 2K PR-je közben igazolta, hogy nem a hardver volt kevés, hanem technikai gond állt a háttérben. Végül Duwe frissítette is az előzetesét, mondván:
„Sikerült megoldani a grafikai problémák többségét.”
Ettől függetlenül, nem árt azért vetni egy pillantást a gépigényre, mert bizony előfordulhat, hogy nem a legsimább élményben lesz részed a Borderlands 4 megjelenése napján. Eközben pedig csak bízhatunk benne, hogy egy jól optimalizált programról van szó, és nem kell majd arra várni napokat, esetleg heteket, hogy orvosoljanak néhány problémát Pitchfordék a játszhatóság érdekében.
Borderlands 4 rendszerkövetelmények
Minimum:
- 64-bites processzort és operációs rendszert igényel
- Operációs rendszer: Windows 10 / Windows 11
- Processzor: Intel Core i7-9700 / AMD Ryzen 7 2700X
- Memória: 16 GB RAM
- Grafika: NVIDIA GeForce RTX 2070 / AMD Radeon RX 5700 XT / Intel Arc A580
- Tárhely: 100 GB szabad hely
- Egyéb megjegyzések: 64-bites processzort és operációs rendszert igényel. A processzorhoz 8 mag szükséges. A grafikus kártyához 8 GB VRAM szükséges. SSD tárhely javasolt.
Ajánlott:
- 64-bites processzort és operációs rendszert igényel
- Operációs rendszer: Windows 10 / Windows 11
- Processzor: Intel Core i7-12700 / AMD Ryzen 7 5800X
- Memória: 32 GB RAM
- Grafika: NVIDIA GeForce RTX 3080 / AMD Radeon RX 6800 XT / Intel Arc B580
- Tárhely: 100 GB szabad hely
- Egyéb megjegyzések: 64-bites processzort és operációs rendszert igényel. SSD tárhely javasolt.
Borítókép: Steam