Három játék, ami réges-rég megérdemelne egy remastered kiadást

Három játék, ami réges-rég megérdemelne egy remastered kiadást

Neked van olyan régi kedvenced, amit szívesen látnál újrakiadott formában?

Vékony jégen táncol az a csapat, amelyik egy régi játék, remake, remastered, reforged, re-akármi kiadásán dolgozik. Nem lehetetlen csodát tenni, hiszen ott van például a Resident Evil 2 és 3, amik igazán kivételes újrakiadások lettek. Ugyanakkor, az érme másik oldalán ott van a GTA The Trilogy vagy a WarCraft 3 példája, amikről inkább ne is beszéljünk.

Ettől függetlenül az újrakiadás nem egy rossz dolog, hiszen régi klasszikusainkat új formában, remélhetőleg minőségibb köntösben játszhatjuk újra. 2022-ben is sok remake vár majd ránk, de én most azt a három játékot válogattam össze, amiknek újrakiadásást nagyon várom, csak épp egyelőre egy szót sem hallani felőlük.

Legacy of Kain: Soul Reaver

Sokan talán nem is emlékeznek már a Legacy of Kain játékokra, hiszen utoljára a PS2 éra alatt volt életben. Azóta nem hallani felőle semmit, azon túl, hogy a széria jogai a Tomb Raiderért is felelős Crystal Dynamics csapatánál vannak, a rajongók pedig epekedve várnak egy esetleges bejelentést. Egyelőre azonban nem úgy tűnik, hogy a Crystal Dynamics feltámasztaná a szériát, pedig a meglehetősen izgalmas, az egyedi fantasy világ, az emberek és a vámpírok között húzódó háború megérett már egy újrakiadásra.

Medal of Honor

Akárcsak a Medal of Honor. Volt idő, amikor a MoH képviselte a sztoriközpontú FPS-ek csúcsát, volt idő amikor nagy harcban állt a Call of Duty-val és volt idő, amikor a fejlesztők tönkretették a szériát. A Modern hadviselést bemutató részek, és a VR játék, már csapnivalóak voltak, elveszett belőlük az egyedi MoH élmény. Éppen ezért lenne itt az ideje annak, hogy alaposan leporolják a Medal of Honort, hogy ne a CoD-ot akarják beérni, hanem újra naggyá tenni a saját nevüket.

Silent Hill

Néhány éve volt rá esély, hogy a Silent Hill széria kap egy alapos rebootot és alapjaiban építik újjá a klasszikus túlélőhorrort. A reboot azonban egy teljesen új játék lett volna, amire én vágyom, az az első négy rész újrakiadása, hasonló minőségben, mint például a Resident Evil 2 esetében. Erre aligha van jelenleg esély, a jogokat birtokló Konamit jobban leköti a japán nyerőgépek gyártása, mint a videojátékok.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!