Jön a tuningolt 3080, csak épp milyen áron?

Jön a tuningolt 3080, csak épp milyen áron?

Frissíteni szeretné meglévő kínálatát a zöld csapat, emiatt is dobnák piacra több memóriával rendelkező kártyájukat.

Sokáig komoly csend honolt az Nvidiánál, már ami az új videokártyákat illeti, sokáig nem kaptunk hírt semmilyen új bejelentésről, a 2022-es CES első napján ehhez képest viszont egyből két új eszköz érkezéséről is lerántották a leplet. Az RTX 3050 és az RTX 3090 Ti által két újabb taggal bővült a 3000-res széria létszáma, és úgy tűnik, januárban ezzel még nem ért véget a bemutatások sorozata.

Az Nvidia ugyanis bejelentette, hogy érkezik a már piacra dobott RTX 3080-as kártyájuk több, 12 GB memóriával felszerelt eszköze. A korábbi, 2020 szeptemberében megjelent változatokban 10 GB állt rendelkezésünkre, így extar 2 GB RAM segít a még szebb kép elérésében. Ezen kívül 8960 CUDA magis fog majd benne dolgozni.

Az, hogy a kártyát mennyiért fogjuk tudni beszerezni, még nem tudni. A javasolt fogyasztói ára körülbelül 1000$ (kb. 312 ezer forint) körül várható, azonban a hosszú ideje tapasztalható készlethiány miatt a végleges árcímkére ennek az összegnek akár a kétszerese (ha nem több) is rákerülhet.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések