Bemutatkozott coolioék új csapata

Bemutatkozott coolioék új csapata

Teljesen magyar felállást igazolt az ONYX.

Remekül alakul ez a hét a magyar CS:GO szempontjából, pedig még csak csütörtök van. A hét elején rögtön megérkezett a bejelentés kory új csapatáról, tegnap este pedig újabb hazai játékosok találtak új otthonra. A pletykák ismét beigazolódtak, hiszen tegnap coolioék új csapata mutatkozott be, aminek ismerős lesz a neve.

A 2021-es V4 Future Sports Festival CS:GO bajnokságában láthattuk tavaly az ONYX csapatát, akkor még szerb-ukrán felállással. Az ONYX bejutott a legjobbak közé és végül a megosztott 9-10. helyen végzett, de az ötös nem maradt együtt. A verseny utáni hetekben szétszéledtek, az ONYX pedig játékosok nélkül találta magát. Úgy tűnik azonban, hogy a versenyen felfigyeltek egy-két játékosunkra, hiszen most teljesen magyar felállással tért vissza az alakulat.

Az ötös jelenleg bootcampen van, teljes erőbedobással készülnek karrierjük új szakaszára és első közös versenyükre. Utóbbit még nem ismerjük pontosan, de reméljük, hogy hamarosan már élőben szurkolhatunk majd a srácoknak.

Az ONYX új felállása:

  • Jurus "Kamion" Zsolt
  • Boda "bodito" Patrik
  • Hevesi "sl3nd" Henrich
  • Török "msN" Norbert
  • Fercsák "coolio" András

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!