Fellélegezhetnek az RTX 3050-ben gondolkozó gamerek

Fellélegezhetnek az RTX 3050-ben gondolkozó gamerek

Az Nvidia hamarosan érkező új gaming kártyája az arra várók csak egy részének lesz megfelelő.

A 2022-es CES első napján jelentette be az Nvidia a GeForce RTX 3050-es kártya érkezését. Nem is olyan sokára, január 27-én kerül a tervek szerint a boltok polcaira a VGA, és egy szakportál értesülései szerint az ilyen alkatrészeket elsősorban gamingre használóknak nem biztos, hogy már most le kell mondani a kártya beszerzéséről, ha épp gondolkodtak rajta, ugyanis ha igazak az értesülések, az RTX 3050 közel sem lesz a legalkalmasabb kriptovaluta-bányászatra.

Erről a Videocardz számolt be először, akik kínai forrásokra hivatkoztak. Az RTX 3050-ben ugyanaz az algoritmus megtalálható lesz, mint korábban a 3060-ban, mely korlátozza a kártya erőforrásait, ha azt bányászatra használják. Egy képernyőfotót is megosztottak róla, mely szerint a kártya először 4 másodpercig még 20MH/mp-es teljesítményre volt képes, ez viszont később 12.5MH/mp-re csökkent. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 500 napon át kell használni a kártyát, hogy egyáltalán a vételárát visszahozza (itt az 500$-os, kb. 80 ezer forintos ajánlott fogyasztói árral számoltak).

Ez összességében a bányászoknak nem egy jó hír, viszont a gamereknek annál jobb lehet, akik így kisebb eséllyel fognak készlethiányról tájékoztató szöveggel találkozni a webáruházak oldalain, illetve a boltokban. Az egyetlen kérdés immáron már csak az, hogy videojátékokra mennyire lesz jó választás az RTX 3050? Erre a választ január 27-én kapjuk meg, amikor már mindenki számára elérhető lesz a kártya.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések