Minecraft: Börtönbe zártak egy fiatalt, mert fel akart robbantani egy épületet a játékban

Minecraft: Börtönbe zártak egy fiatalt, mert fel akart robbantani egy épületet a játékban

Terrorcselekmény előkészítésével gyanúsították meg a fiatalt a hatóságok, akit végül súlyos büntetésben is részesítettek.

Öt éves börtönbüntetésre ítélt az orosz bíróság egy 16 éves fiatalt. Nyikita Uvarovval szemben az volt a vád, hogy terrorcselekmények végrehajtását tervezték meg barátaival.

A történet még 2020 nyarán kezdődött, ekkor vették őrizetbe Uvarovot és két barátját is, akik egy tatár-orosz matematikust, Azat Miftakhovot támogató szórólapokat osztogattak. Miftakhov több kormányellenes tüntetésen vett részt korábban, az egyik során pedig az kormánypárt épületének ablakát is betörte, azon át pedig több füstgránátot is bedobott, emiatt az orosz bíróság őt 6 év börtönre ítélte. Az ügynek nagy visszhangja volt egész Oroszországban, többen álltak ki a vádlott mellett, így tett Uvarov és két barátja is a szórólapokkal.

Az őrizetbe vételt követően a rendőrség több olyan levelezést is talált, melyben a három fiatal arról beszélt, hogy nemcsak megépítették az Orosz Szövetségi Biztosági Szolgálat (FSZB) épületét a Minecraftban, hanem fel is akarták azt robbantani. A nyomozás során a rendőrök olyan videofelvételeket is találtak, hogy Uvarov és két társa elhagyatott épületekben robbantgattak.

Uvarov az utolsó szó jogán arról beszélt, hogy a hatóságok végig nyomást gyakoroltak rá a nyomozás során és tagadta a vádakat. Nem érzi magát bűnösnek, a börtönbüntetését pedig „tiszta lelkiismerettel" tölti le.

„Utoljára azt mondanám el itt a bíróságon: nem vagyok terrorista" – mondta Uvarov.

Ez a bírákat végül nem hatotta meg: 5 éves börtönbüntetést szabtak ki rá. Két társát viszont felmentették, ők ugyanis elismerték, hogy valóban ez volt a szándékuk és bűnösnek is vallották magukat.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!